Diktatur der Schwiegertochter ("Eb fél, kutya fél, míg a ipam-napam él")

“Eb fél, kutya fél, míg az ipam-napam él”

Egy közkedvelt magyar népdal pragmatikai tanulságai

Az IPSZILON-szimptóma szerzője (vagyis Hansági Ágnes, Kulcsár Szabó Ernő szakmai kiteljesedésre képtelen menye) olyan lúzer, aki győztes akar lenni, bár kétségtelenül nem született annak. Csak beházasodott egy győztes családba. A lúzer definíciója a wikipediából: „önmegvalósításra, sikerek elérésére lényegileg alkalmatlan, reménytelen életű, kilátástalan jövőjű személy”. Ez a velős meghatározás teljes mértékig illik a MENYre.

Ez az asszony nem méri fel ép ésszel, hol a helye, mit cselekszik, nem rendelkezik erkölcsi érzékkel sem. APÓSa révén benyomták őt a reformátusok egyetemére jó tíz esztendővel ezelőtt, akkor, amikor még az APÓS csillaga a zeniten volt. Azóta kisebb-nagyobb ütések érték a MENY hátterében álló akadémikus urat. Nemrég megsemmisítő kritika született Bezeczky Gábor tollából, 155 oldalon: Irodalomtörténet a senkiföldjén címmel, melyben a szerző ízekre szedi az eleinte MENYe (=Senki) és a befogadó egyeteme (Károli = Senkiföldje) mellett és mögött kiálló apóst. Bezeczky szakmailag és emberileg is bemutatja a tudóst, akire már egy jó ideje nem vet jó fényt a magasabb szellemi repülésre alkalmatlan, törpe képességű, de kivételesen erőszakos, minden szempontból terméketlen menye. Teher mindenki számára ez az akarnok-gépezet, akinek semmi sem drága, hogy egyéni karrierjét a reformátusok között elérje, akiket eszdéeszesként mélységesen lenéz és megvet. Alig várja, hogy Szabó András helyett dékán lehessen, és baráti kezet, azaz inkább lekezelést nyújthasson korábbi szövetségesének, akinek a hátán fölmászott és akit a bukás után tanszékvezetőként az egyetemen akar tartani. Az ugyanis tudományos szinten (még így is!) fölötte áll, és az egyházi rokonsága is támogatja, így jól jöhet még neki további karrierje egyengetésében. De már rég a MENY rángatja őt dróton. Azért tartja kezében Szabó Andrást ez a középszerű bárdolatlanság, mert évekig szüksége volt rá. Eszközemberré silányította ezt a tulajdonképpen szerencsétlen, gyenge és jellemtelen, bár von Haus aus aligha jószándékú embert, hogy dühöngő karriervágyát kiélhesse. Ezáltal nagynevű apósa és szépreményű férje előtt végre szakmailag bizonyíthat, hogy ne csak a megtűrt beházasodott lehessen, hanem professzorként és dékánként ülhessen a szűk családi összejöveteleken.

A MENY megalázza diákjait (kivéve a kegyencek szűk körét, akiket sztároltat a többiekkel és a kollégákkal), terrorizálja a kollégáit, agresszív szdsz-es módra lebunkózza, akik nem paríroznak neki, és a szocializmusból még lánykorából vele maradt mentalitása is erősen észlelhető, mert aki nincs vele egy pártban, vagyis Mellette, az ellene van. Ő egy jellegzetesen szoclib nyomoronc, aki kusza nagyzolásban szenved. Nem sikerült annyi éves tanulás után, sőt majd tízévnyi egyetemi tanárkodás után sem a helyes, szabatos és színvonalas magyar nyelven való önkifejezést elsajátítania. Eredeti gondolatokat nem tartalmaznak szószaporító tanulmányai, melyekből az is kiderül, hogy nem követi nyomon – sem belföldön, sem nemzetközileg – az elmúlt évek, évtizedek kutatási eredményeit. Leállt a fejlődése és mélyebb tájékozódása is kb. 15-20 évvel ezelőtt, még egyetemista korában. Hiába nyalta be Gadamer, Lindemann, Jauss stb. másodkézből, kizárólag családi közvetítéssel agyáig jutott nézeteit, eredeti gondolatokra nem igazán futotta eddig, 42. életévéig. Ugyanis ő nemcsak nem eredeti gondolkodó, hanem még átlagos gondolatok összegzésére is képtelen. Hiába fordít le felületesen gondolatokat, valójában ez a minden nyugati sznobságot beépíteni akaró ’kattogó írógép’ nem ismer igazán egyetlen idegen nyelvet sem. Valaha orosz szakosként indult, de annyira képtelen volt elsajátítani a nyelvet, holott az általános és középiskolában korábban már 10 évig tanulta, hogy kibukott a szakról. Felvetődik a jogos kérdés, hogyan működhet megfelelő szintű nyelvtudás nélkül a szellemi életünkben ez a bárdolatlanság? Korábban nyilván az após irányította rá a német szellemi ösvényre, melyen meg is rekedt. Ezt a nyelvet sem sikerült elsajátítania. Úgy látszik, nem ez egyes nyelvekben van a hiba. De hát hogyan sajátíthatna el olyan valaki idegen nyelvet, aki az anyanyelvével is hadilábon áll? Hiába akarja teljes erővel plebejus gondolatait urbánussá tenni, csak még inkább elködösíteni tudja, hemzsegő idegen kifejezésekkel, állítólagos magyar nyelven írt szövegeit, mintha nemzetközi, naprakész és modern volna. Éppen ettől tekinti minden szakmai beavatott kívülállónak, hiszen amiket kritikátlanul átvesz a szakma rosszabbik részétől, azokat ellenhülyeségekkel, vagy hamis értékrendjével próbálja ”korrigálni”. Ilyenkor árulja el magát, ami oly sokszor bekövetkezik írás közben.

Fölösleges bemutatni bármely tanulmányának mondatait, hiszen mindegyik azonos nyelvi-logikai klisére készült, amit nem érthetetlenség és nem is csupán magyartalanság, hanem kimondott gondolattalanság jellemez. Az érthetetlenség ugyanis még lehetne a mi hibánk, azaz az olvasóké, de a gondolati üresség a szerző “érdeme”. Még az sem mondható el halandzsa (handabanda) nyelvéről: hogy őrült beszéd, de van benne rendszer, mert éppen az nincs benne! Ám ha ránk jön a fordíthatnék, akkor azt inkább valamely létező idegen nyelvből tennénk, legyen az svéd, dán vagy akár hottentotta. De hogy éppen magyarról magyarra kelljen fordítani egy éppen bölcsészkari magyar szakon tanító tanszékvezető dékán-helyettes mondatait? Na azt már nem! Az már több, mint nevetséges, leginkább szánalmas mindannyiunk számára. És főleg, nem éri meg a fáradságot, mert nem nyerünk vele semmit, egyetlen épkézláb gondolatot sem. Pedig erre kényszeríti hallgatóit, ami arcátlaság és bűn az emberi életidő ellen. Főleg akkor látjuk ennek az arcátlanságnak a teljes súlyát, ha tudjuk, hogy ez a személy bitorolja az Összehasonlító és Irodalomelméleti Tanszék vezetését, akit szerény képességinek határa fölé helyeztek akadémikus apósa miatt, ám szellemileg nem tudott felnőni és tovább fejlődni. Már az “irodalomelmélet” is egy “Anmassung”, hogy egy találó német szót kölcsönözzünk erre a jelenségre, hiszen elmélethez semmi köze ennek a halandzsának, az irodalomhoz pedig még annyi sem. Ez a nő utálja az irodalmat, utál olvasni, semmi mást nem forgat, csak APÓSt és FÉRJet, azt is csak akkor, amikor nem intrikával és hatalomépítéssel foglalkozik, melyek úgyszólván minden idejét lefoglalják. Méghogy világirodalom vagy összehasonítás! Mit mivel hasonlít össze az, aki semmilyen nyelven nem tud, még az anyanyelvén sem?

Lehet, hogy az APÓS hatalma elég még arra, hogy mindezek ellenére, mindazon intrika és bűn ellenére megtartsa a MENYt azon az egyetemen, amely ellen ezeket elkövette, és aki a dékánt ezekbe a bűncselekményekbe belahajszolta. Kulcsár-Szabó Ágnes dékánhelyettes Szabó András dékán rossz szelleme, legerősebb irányítója, aki minden felelősséget az ő nyakába akar varrni, hogy a végén dékáni székének elfoglalója legyen. Szolgájával, a Hájas Hermann-nal nemzedékváltásra készül: a Doktori Iskola vezetője után egy perccel a dékánt is kinyírják.

Így kerek ez az elrettentő erejű történet…

Ein Hund in der Früh ist auch am Nachmittag noch ein Hund (Aki délig eb, kutya az délután is)

Reviczky Gyula írása

Eljöhet az a nap, amikor az egyetem fenntartója segédletével Szabó dékánt – a vezetése alatti időszakban elkövetett sok korrupció miatt – feltálalják, és majd torukat is ülik fölötte éppen azok, akiknek ugyanúgy feltálalt és kibelezett állapotban kellene lenniük, mert teljes mértékig kiszolgálói és bűntársai voltak a karrierjük felé vezető erkölcstelen úton. Ehelyett ők lesznek a kibelezők…

Egyik reggel arra ébredhetünk majd, hogy a dékán Kulcsár Szabó Ágnes lesz, a meny és Hermann Zoltán pedig, aki – szintén a legaljasabb csalásokat eszelte ki leendő főnökével együtt – dékánhelyettessé avanzsálódik. Ők aztán nem keresztyének, nem protestánsok, nincsen se Istenük, se hazájuk. Tehát az általuk kialakított helyzetben ők a legideálisabb vezetők! Beigazolódik Beaumarchais mondása: Médiocre et rampant, et l’on arive á tout = vagyis ha középszerű vagy és csúszol-mászol, mindent elérsz. Nekik nincsenek erkölcsi skrupulusaik.

A végén az derül ki, hogy éppen ilyen emberekre vár a KRE, mert az már a finálé. Ezek ketten a legeltorzultabb és legesztelenebb abszurdumok kitalálói voltak Szabó dékánsága alatt, akik csak aljas ötleteket és megvalósítandó terveket tettek a dékánjuk elé.

Zajlik a harc! Ez belháború a javából, és eljött a két legaljasabb, de végkifejletben mindenre elszánt két ember időszaka. Éppen erre vártak és vágytak! Az események a malmukra hajtotta a vizet. Azonban a céljaik eléréséhez újabb hamisításokat kell elkövetniük, vagyis Hermann és a Kulcsár Szabó kényszerhelyzetbe került, mert nemcsak lélektanilag, de fizikailag is besétáltak az alagútba, ahonnan már nincs visszafordulási lehetőségük, de lépéskényszerük alakult ki, ám a végén nem fény van, hanem hihetetlen sötétség. Ezt érzik is, de nem tehetnek mást, folytatniuk kell a csalásokat, vissza kell dátumoztatni új segédjükkel (Nemeh Dianával – Kőfalusi Krisztina utódjával) a hivatalos okiratokat, hogy érvényt szerezhessenek önmaguknak. Legalizáltatni kell magukat, vagyis törzstagságukat a Doktori Iskolában. Kínos helyzet! Már nincs mit veszíteniük, mert ők is elsüllyednek, ha hazugsággal és csalással nem húzzák ki magukat és egymást a saját hajuknál fogva.

Vissza kell dátumozniuk (2007-ig) témavezetéseket, hogy HormonZavar alias: Hermann Zoltán és a meny, Kulcsár Szabó Ágnes kapjon koncot, mert ez a konc most nagyon-nagyon fontos nekik. Ehhez a manőverhez pár hallgatót is felhasználnak, mert most semmi sem drága. Eljöhet ismét az ideje a sarki rendőrnek is, aki ”csak” belügyes volt, és már rég megbánta, hogy a Károlira jött, de a vén darázs is megdonghatja a gyümölcsöt, a népi mondás szerint, hiszen szabad a préda, ateisták és szdsz-esek tobzódnak a hatalomban. Egyelőre azonban csak pislog, mint miskolci kocsonyában a béka, és fogalma sincs mi zajlik a feje fölött az állítóla általa vezetett doktori iskolában.

Az erkölcstelenség e két személy ámokfutó együttműködésében és összjátékában folytatódik. A bamba rendőr strómanként a háttérkulisszát alkotja – madárijesztőként (stróman = szalmabáb).
Isten legyen irgalmas az egyetemhez és legfőképp a hallgatókhoz, mert aki délig eb, kutya az délután is. Jelenleg még mindig nagyon nagy az ugatás a Reviczky utcában. Ideje volna az ebeket kiseprűzni.

Ajánlom egy mese utolsó mondatát: http://www.vkpaks.hu/egyszer_volt_budan_kutyavasar.doc