Montag, 5. April 2010

Finanzen und Politik des Vize-Rektors Balla (Balla ”JOBBIKos” pénzügyi játéka a Károlin)


A Károli Egyetem dolgozóinak és hallgatóinak viharvert maradványát mélyen megrázta a Jogi Kar lefejezése és adminisztratív dolgozóinak tömeges kivégzése. A Jogi Kar mellett Balla Péter háromnegyed éve tartó heródesi vérengzésének másik terepe a Rektori Hivatal: innen – Pongrácz Márta pályázati referens kivételével – mindenkit eltávolított. Attól eltekintve is szép teljesítmény ez, hogy rektorhelyettesként Balla Péter nem is rendelkezik munkáltatói jogokkal. A Hazatérés templomának virágvasárnapi istentiszteletén Balla azonban már kifejezetten „rektorként” hirdette a „Magyar Feltámadást”. Vajon kinek? Csak azt tudjuk, hogy kinek nem: biztosan nem az általa kivégzetteknek.

A durva tisztogatásoknak pénzügyi és politikai hátterük van. Ezek összefüggéseit éppen ennél a két szervezeti egységnél Zsolt Csaba olvasónk alábbi elemzése világítja meg. Ezzel a poszttal köszöntjük egyúttal Jézus Krisztus feltámadását.

Boldog Húsvétot kíván minden jószándékú olvasónak – a szerkesztőség.


Szerző: Zsolt Csaba

A Károli Gáspár Református Egyetem évente 2.6 milliárd forintból gazdálkodik. Ez több, mint amiből az egész Magyarországi Református Egyház gazdálkodhat. Vizsgáljuk meg, hogyan sáfárkodnak az egyetem fura urai ezzel a hatalmas pénzösszeggel.

A Károli 2010-es költségvetési tervéről első ránézésre megállapítható a szervezeti egységek támogatottságának szembetűnő aránytalansága. A Hittudományi Kar (HTK) és a Tanítóképző Főiskolai Kar (TFK) lényegében kis költségvetéssel működik, de ezzel együtt komoly deficitet termel. (A HTK 70 milliós, a TKF pedig 12 milliós hiányt!) – Ám a legnagyobb deficitet a központi egységek hozzák létre (-282 millió forintot).

A fentiek ellenére sikerült bravúros technikával nullszaldósra kihozni az egész Károlit, aminek az az oka, hogy az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) tetemes saját bevételt hoz a központi konyhára (544 milliót), azon kívül a képzési és fenntartási normatívából valamint egyéb állami támogatásokból mintegy 280 milliót ”termel”.

Ugyanakkor az ÁJK nagyon takarékosan működik a 2010-es esztendőben: személyi juttatásokra, járulékokra, dologi kiadásokra és a hallgatók pénzügyi támogatására összesen mintegy 588 millió forintot fordít.

Mi lesz a maradék 240 millió forinttal? – Belekerül az egyetem feneketlen zsákjába, amiből a Bölcsészettudományi Kar (BTK) átláthatatlan kiadásait finanszírozzák. Ha figyelembe vesszük a BTK hallgatóinak és oktatóinak számát és részarányát, szembetűnik ez a finoman szólva pazarló gazdálkodás.

Mivel magyarázható például éppen a BTK-n, hogy a Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetője az életvitelszerűen Udinéban tartózkodó és dolgozó professzor csak heti egy ’45 perces előadással szerepel az órarendben? Megéri az egyetemnek ezért a munkáért professzori fizetést adni tanszékvezetői pótlékkal együtt? Nyilván nem, de jól mutat egy akadémikus a tanszék élén, különösen akkreditációs időkben. Természetesen nem a személy, hanem a jelenség az érdekes: csakugyan érdemdús személyek látszatalkalmazása valódi pénzért! Közben pedig a kontaktórák jó részét tudományos fokozattal nem rendelkező személyek tartják.

A látható szálaknál lényegesebbek a tudatosan láthatatlanná tett kapcsolatok. Az ÁJK által létrehozott többlet (ami évente több mint 200 millió forint), minden esztendőben szőrén-szálán láthatatlanná válik. Az egyetem mb. rektora Balla Péter és – csak látszólag menesztett – gazdasági vezetője, Kovács Csaba Zsolt gondoskodik arról, hogy a több száz millió forint eljuthasson a Jobbikhoz. Az egyetemet, annak politikai hátteréhez kapcsolódó szálak egyikét Balla Péter mb. rektor személyesíti meg. Apósa Dr. Hegedűs Lóránt minden Jobbik-rendezvényen megáldja az árpádsávos lobogókat és „Magyar Feltámadást” ígér a jobbikos ifjaknak. Ez az úgynevezett feltámadás nem ingyen és hit által valósul meg! Ráadásul Balla Péter sógornője, Hegedűs Lorántné parlamenti képviselőjelöltként a Jobbik egyik frontasszonya. Annak idején a Jobbik bölcsőjét amúgy is a Károli egyetemen ringatták. Jogi karának hallgatója Szegedi Csanád Brüsszelben botránkoztatja a jóérzésű politikusokat.

Ifj. Hegedűs Loránt még Budaházy Györgyhöz http://barikad.hu/node/33995 a váci börtönbe is ellátogatott, mint lelki atyja.

Balla Péter “rektorként” és egyetemi tanárként prédikált Virágvasárnapon, a Jobbik Szabadság téri Hazatérés Templomában http://hazankert.hu/sites/default/files/images/PLAK%C3%81T.jpg.

Egyébként a Szabadság téri Hazatérés Temploma, ami hivatalos református templom (tehát nem magántulajdon) helyet biztosít egy kolombárium rendszernek is, ahol a megtért jobbikos hívek és elhalt rokonaik 150-500 ezer forintért végleg megnyugodhatnak és feltámadhatnak Balla lakása alatt. A 686 helyet magába foglaló építmény, a maga márvány burkolatával és igényes kivitelezésével hatalmas beruházás volt. Ennyi pénz aligha származhat a gyülekezet nyugdíjas tagjainak a sovány kis pénztárcájából: http://www.hazatereskolumbarium.hu/

Balla és a közvetlen környezetében – immár láthatatlanul – dolgozó Kovács (aki a Jobbik egyik kulcsembere) különféle cégeken és látszatmunkákon keresztül megbízatása alapján támogatja a Jobbikot. Ballának ezen kívül sokat kell tennie a Szabadság téri Hegedűs-impérium gyarapításáért is.

Részben ide folynak el a Károli egyetem számára kiutalt képzési és fenntartási normatívák, állami támogatások, valamint az ÁJK-tól átvett bevétel.

Epilog zur Arschlecker-Karriere (Epilógus a Pál-sagához)

A Pál-sorozat olvasása után többen felhívták figyelmünket, hogy a 2 milliós Mundus-sikkasztást nem követtük nyomon, így nem világos, ki hogyan profitált belőle. Szegedi kolléga ebben a segítségünkre sietett. A kiegészítést itt közöljük. Az azonban továbbra is érthetetlen, hogy 2 millió forint eltűnt, és a NKA nem tett feljelentést, elfogadta az elszámolást nyomtatási és kötési költség nélkül, Ivánfi Jenő panaszát ad acta tették. Míg húszezer forint fölötti értékű lopásokat börtönbüntetéssel sújtanak, a 2 milliós lopás fölött az áldozatot kivéve mindenki napirendre tért, nem lett következménye.

Szerző: Szegedi kolléga

Ivánfi Jenő 2 milliót szerzett a könyvére, amiből összesen 2 példányt nyomtattak ki: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/03/27/malversazione-a-la-jozsef-pal-a-csalo-es-sikkaszto-mundus-duo/. Viszont megjelent ugyanennél a kiadónál 2009-ben, miután Ivánfi Jenő pénze eltűnt, Wenner Éva Irodalom a határon. Italo Svevo regényeiről szóló monográfiája, amely a már nem fiatal, 50-es éveiben járó szerző PhD-értekezése. A sorozatot Pál József szerkeszti, Wenner Éva pedig az ő felesége. Ez a könyv nem 2 példányban jelent meg. Ha az ember rákattint, megtudja, hogy van belőle bőven a raktáron: http://www.animakonyv.hu/index.php?BODY=BookInfo&OP=details&ID=97616. A Pál József által szerkesztett Olasz irodalomtörténet, kultúra és művészet sorozat tehát virul. A kiadó állítólagos anyagi nehézségei Pál sorozatára nem hatottak. Olyannyira nem, hogy a Mundus kiadói programjában szerepelnek Pál József Összegyűjtött italianisztikai tanulmányai. „Összegyűjtött tanulmányok” általában halott emberektől jelennek meg. Pál halni készül? Vagy csak sutba akarja dobni a szakmát (amihez eddig se volt sok köze), és politikai karriert csinálni, s ezért összegzi életművét még életében? Vagy a semmit akarja életművé feltupírozni?

Wenner Éva amúgy becsületes PhD-értekezését a Szegedi Egyetemen védte meg nemrégiben. Azon az egyetemen, ahol férje 1988 és 1994 között tanszékvezető, 1992-1994 között dékán, 1991-1992-ig rektorhelyettes volt, 1996 óta professzor (holott a DSc-t csak 2000-ben szerezte meg), majd ahol a Római Magyar akadémia tudományos igazgatói székéből visszatérve, 1998-ban, elfoglalta feudális jussát, az örökös tanszékvezetést, és ahol immár rektori babérokra ácsingózik. A feleség ugyanazon az egyetemen van állásban, ahol a férj dékán és rektorhelyettes volt, de nem ugyanazon a tanszéken. Ezzel formálisan nem sértenek törvényt, bár Fried tanár úr, akinek a tanszékén a feleség állást kapott, Páléknál lényegében családtag: Pál József Fried tanár úrral édes „testvéri” szövetségben, mondhatni, intim szimbiózisban létezett és létezik. Őrá bízta tehát a feleségét.

Pál József politikai hovatartozása miatt is fontos a Fried tanár úrral való szoros és intim barátság. Fried tanár úrról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy jobboldali. Az ő érzelmeiről és szimpátiáiról mndent elárul, hogy Wass Albertet a legolvasottabb kulturális hetilapban, az ÉS-ben, rövid úton lefasisztázta. A funtineli boszorkány és több más nagyon erős könyv írójáról azt állítja, hogy csak azért népszerű, mert a szélsőjobbnak szüksége van egy karizmatikus íróra. Ismét emlékeztetnék arra a magyar közmondásra, melyet a „nyalogány”-os poszt elején idéztem: „Madarat tolláról…”

De van nyomósabb érv is Pál József baloldali elkötelezettsége mellett. A Magyar-Hiller féle oktatáspolitika két teljes kormánycikluson keresztüli szolgai végrehajtását “örökösen” a MAB-ban ülve említettük már a „nyalogány”-posztban. Ehhez itt most még egy adalékot tennék hozzá: hogy a baloldali kormány kiszolgálója volt Pál, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a baloldali szoclib kormányzás 8 teljes éve alatt Pál József italianisztikai sorozatát a Mundusnál és másutt, agyondotálták. Könyvenkét félmilliót kapott attól a kormánytól, amelytől most olyan demonstratívan elhatárolódik. A Pál által kiadott könyveket egészen konkréten a Hiller vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatta, az NKA, a Balassi Intézet, a Reneszánsz Intézet és még annyi más, csak meg kell nézni a sorozat valamelyik darabjának belső címlapján a szponzorokat. És nem azért, mert ezek a könyvek szakmailag jók. Ellenkezőleg. Szakmailag megütközést keltenek. B. Magyari Imre pl. a Magyar Narancsban bebizonyítja a sorozatban megjelent egyik könyvről, hogy rendkívül gondozatlan szöveg, sok hibával. Baldassare Castiglione Az Udvari ember című könyv Vígh Éva-féle fordításáról van szó. 2008-ban jelent meg a Mundusnál, Pál József szerkesztésében, amikor Ivánfi bácsi már megszerezte a pénzt a saját könyvére, de mielőtt még az 2 db példányban megjelent volna. Vígh Éváról sem lehet elmondani, hogy az italianisztikai szakma csúcsa, habár Pálnál kétségkívül jobb. Egy másik, ugyanebben a sorozatban megjelent és erősen dotált könyv, Sárközy Péter: Az olasz negédes kertjében, szintén tele van filológiai hibával. Ez a könyv is véletlenül 2008-ban jelent meg a Mundusnál, Pál József szerkesztésében, amikor Ivánfi bácsi pénze eltűnt. Ez is kapható, akárcsak Vígh Éva könyve, tehát kettőnél biztosan több példányban nyomták ki és kötötték őket. Mellesleg Vígh Évával ellentétben, Sárközyről elmondható, hogy jó viszonyban van Pállal. Szívességcsere-üzletek kötik össze őket. Mostanában inkább Pálon a sor. Nemcsak a csapnivalóan rossz könyv kiadását intézte el neki Pál, hanem még habilitáltatta is a nála jóval idősebb Sárközyt a saját egyetemén. (Ez a titulus még hiányzott Sárközynek, így a barát kisegítette.) Amúgy Pál Józsefet sosem csapta be az a Biernaczky Szilárd, akiről köztudott, hogy csak akkor vállalja egy könyv kiadását, ha az tízszeresen dotált. Ivánfi Jenő esetében ezerszeres felárat kért. Pált nemcsak hogy nem csapta be, hanem a mások átverésével és meglopásával keletkezett nyereséget őrá, családjára, ismerőseire fordította vissza. Hogy finoman érzékeltessük ezzel Pál szerepét a sikkasztó Mundus ügyében!

Pál József italianisztikai sorozatának támogatottságát a fentiek értelmében nem szakmai színvonalasságának köszönheti. Ezeknek a könyveknek a filológiai gondozottsága ugyanis messze nem tükrözi azt a támogatottságot, amelyben részesülnek. Pál József, az örökös MAB-tag, a Magyar-Hiller oktatási koncepció kiszolgálója és ennek a kormányzatnak dédelgetett kegyence, támogatottja, nem tudni, milyen alapon vallja magát fideszesnek, pár nappal a fidesz biztos győzelme előtt. Annál is inkább, mert karrierje nemhogy a Horn-kormány idején, hanem már a rendszerváltás előtt elkezdődött. Már 1988-ban kinevezték tanszékvezetőnek, azaz még az „átkosban”, fiatalon, mindenféle szakmai teljesítmény nélkül. Ennek magyarázata elkötelezett kommunizmusa, amit KISZ-titkári múltja is alátámaszt. A megjátszott katolicizmus a meggyőződéses kommunizmus álcája lett a későbbiekben.

És még egy utolsó szót a szakmaiságról. Pál József MTA doktori védése kimondottan necces volt. Egyik opponense, Kelemen János nemcsak a szakmailag gyatra volta miatt bírálta keményen, hanem etikátlansága miatt is. Pál József, hogy behízelegje magát Kelemennél, igazi „nyalogány”-hoz méltóan, ráírta annak nevét, mint lektorét, a gyenge Dante-könyvére, amit nagydoktori értekezésként benyújtott. Kelemen János, nagyon enyhén szóla, nem vette jónéven a hízelgésnek ezt az otromba módját. Amellett, hogy nem volt igaz, egyáltalán nem tartotta magára nézve hízelgőnek, hogy egy rossz könyv belső borítóján fiktív szakmai lektorként szerepeljen. A védés botrányba fulladt volna, ha Pál két hatalmas pártfogója, Fried István és Kulcsár-Szabó Ernő meg nem szervezték volna jóelőre a sikeres védést.

Összefogalva elmondható, hogy Pál Józsefről A nyalogány nyalognyaként nemhogy dehonesztáló, hanem a valósnál még kedvezőbb portrét is rajzoltunk. Volnának még epizódok, amelyek ezen ronthatnának. De ezeket itt most nem említjük. Pál József végeredményben se nem jobboldali, se nem baloldali, hanem örökös kormánypárti, aki nyalogánysággal csúszott-mászott el odáig, ahová eljutott, egyáltalán nem válogatva az eszközökben.