Samstag, 18. September 2010

Dans macabre á la Balla (Balla haláltánca)

Ha nem ismernénk a tényeket, csak az interjút olvasnánk, azt hihetnénk, hogy Balla Péter törvénytisztelő, felelősen gondolkodó és sikeres munkahelyi vezető. Íme miket nyilatkozik magáról:

Kiss Sándor interjúja Balla Péterrel, 2010. szeptember 17., péntek 00:33

http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=26231%3Aszkueles-vagy-bvueles&catid=133%3Ahatter&Itemid=508&lang=hu&Itemid=508

A Károli Gáspár Református Egyetem megbízott rektora, Balla Péter a meglévő gondok ellenére bizakodó és fontosnak tartja az intézmény profiljának szélesítését.

…………………………………………..

Miben számít az egyház az egyetemre?

Főleg az egyház társadalmi szolgálatának támogatásában. Például a kormány az új alkotmánnyal kapcsolatos elképzelései véleményezésére felkérte a református egyházat is, ezért a Zsinat elnöksége arra kérte az egyetemet, hogy annak jogi kara vegyen részt ebben a munkában. De ilyen terület az egyház cigányok között végzett szolgálata is, amihez az egyház tudományos háttértámogatást kért intézményünktől.

(Balla szerint Bölcskeit nem az egyetem pénze motiválja, hanem az alkotmány és a cigányok. Ezek szerint Balla Péter vagy a fenntartót ismeri félre, vagy hazudik.)

……………………..

Ön az egyetem profilbővítéséről beszél, jóllehet egyes újságok épp az ellenkezőjéről cikkeznek: a jogi kar doktori iskolájának akkreditációját például visszavonta a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB).

Sajnos ez így van. Néhány kollégánknak – külföldi elismertség és nem megfelelő számú publikáció hiányában – a MAB visszavonta az úgynevezett doktori iskolai törzstagi megfelelését, így a törvényben előírtnál kevesebb törzstagunk lett. Ezért vonták vissza a jogi doktori iskola akkreditációját. … az osztatlan jogászképzésben … továbbra is zavartalanul folyik az oktatás.

(Nincs doktori iskola – nincs egyetemi kar. Akkor tkp. mi az, ami “továbbra is zavartalanul folyik”, és akármi az, minek?)

A bölcsészkar irodalomtudományi doktori iskolája körül is gondok vannak, igaz, annak még nem lejátszott az ügye.

Az irodalomtudományi doktori iskola esetében jelenleg a MAB felfüggesztő határozata van hatályban, mivel a doktori iskola törzstagjai közül nincs legalább hétnek olyan diákja, aki már végzett doktorandusz. Ez a helyzet azonban rövidesen megoldódik, hiszen több törzstagunk diákja a következő hónapokban védi meg más iskolákban a doktori disszertációját. Remélem, hogy a MAB ezt figyelembe veszi, és nem vonja vissza az irodalomtudományi doktori iskola akkreditációját.

(Ki és mikor fogja doktoráltatni Mészáros Mártont? Mielőtt lecsukják, vagy Pál Jóska utána megy a börtönbe is ebből a célból, esetleg viszi magával a Maedchen für alles Eisemannt is? A MAB már adott egy pédátlanul hosszú haladékot – hiába. Hány haladékban reménykedik még Balla Péter?)

Egy egyetem egészének az akkreditációjához legalább egy doktori iskolára mindenképpen szükség van. Nem került veszélybe a Károli működése?

Semmiképp, hiszen a hittudományi doktori iskolánk a jelenleg megadható leghosszabb időre, öt évre kapott működési engedélyt, ráadásul a jogi doktori iskola lehető legrövidebb időn belüli újraindítását tervezzük, sőt azt is elárulhatom, hogy a meglévők mellett újabb doktori programok kidolgozásán fáradozunk.

(A hittudományi DI tényleg nagyon erős: Jakab Attila recenziójából tudjuk, mennyit ér Balla Péter PhD-ja, egyebe meg nincs neki; azt pedig a miskolci kollégáktól, mennyi külföldi publikációja van Pethő Sándornak, és hány évtizedet vendégprofesszoroskodott híres külföldi egyetemeken. Már gyerekkorában elkezdte.)

A Zsinat az utóbbi időben többször visszautasította az egyetem zárszámadásának elfogadását. Mi ennek az oka?

Személyi mulasztások miatt a könyvelésben jelentős elmaradása volt az intézménynek, és számos hibát is feltártunk. Az előbbit pótoltuk, az utóbbiakat pedig kijavítottuk, sőt egy külsős könyvvizsgálatot is kértünk, aminek a közeljövőben készül el a jelentése. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, hogy csupán könyveléstechnikai mulasztásokról volt szó, aminek személyi következményei is lettek, de pénz nem tűnt el, sikkasztás nem történt, így feljelentést sem kellett tennünk.

(Na, itt már szóba kerülnek a kirúgások, nagyon szerényen, holott a Rektori Hivatal személyzete már többször komplett cserén ment keresztül: egyet vall be Balla a többtucatból. Tényleg szűkszavú. És visszafogott: a notórius feljelentő ezúttal visszafogta magát.)

Azt is mondják, hogy személyi válságok sora van a Károlin.

Lehet, hogy az utóbbi időben az átlagosnál gyakrabban változnak az egyetem vezetői, de ezt aligha nevezném személyi válságok sorának. Minden szabályszerűen, jogszerűen történik. A bölcsészkar dékáni állására nyáron írtuk ki a pályázatot, a beérkezett anyagok elbírálása még szeptemberben megtörténik. A jogi kar megbízott dékánjának, Domokos Andreának a munkájával pedig nagyon elégedettek vagyunk, és reméljük, hogy a közeljövőben megjelenő kiírásra ő is beadja majd a pályázatát.

(Két meggyőző példa a törvényességre: 1. Sepsivel kiírattak saját magának egy dékáni pályázatot, amit el is nyeretnek vele, 2. Domokosnak pedig ki fognak írni egy szintén testre szabott pályázatot. Na és mi van a többiekkel? A jogi dékán és a jogi rektorhelyettes kirúgásával, a jogász és bölcsész DI-vezető, mindketten professzorok, indoklás nélküli hirtelen leváltásával, a Kari Tanács gyakori személyi átalakításával? A pályázat nélkül alkalmazott oktatókkal, köztük docensekkel és professzorokkal is, ahol a pályázat törvényi előírás, a kormányrendelet ellenére alkalmazott MAB-tag Kováccsal fiastól, az eltitkolt jövedelmi adatokkal, a visszadátumozott okiratokkal stb.? A „szabályszerű” és „jogszerű” kirúgásokat bizonyítja nyilván az a sok közös megegyezés, ahol a munkáltatónak és munkavállalónak véletlenül épp egyszerre jut eszébe a szerződés felbontása. Haynau, a Károli legvéreskezűbb (sőt, véres lábú, hiszen a lábát többet használja, mint a kezét és az eszét, bár ez utóbbit lehet, hogy használja, csak nem venni észre) vezetője (azt, nem mondhatjuk, hogy rektora, mert nem az), azt állítja magáról, hogy ő a törvényesség őre. Vagy teljesen félreismeri magát, vagy hazudik.)

És állandó rektora mikor lesz az egyetemnek?

Az, hogy rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes irányítja az egyetemet, semmiféle vákuumot vagy válságot nem jelent. A fenntartó sem bizonytalanságként éli ezt meg, hiszen a rektor minden jogának gyakorlásával rendelkezem. … tavaly nyáron kiírtunk egy pályázatot, de sajnos nem érkezett rá beadvány, így továbbra is az én megbízásom maradt érvényben, amit a Zsinat az őszi ülésén megerősített.

(A minden jog közül főleg a kirúgási jogot gyakorolja, ezért is lett véres a lába. Újabb füllentés: érkezett a tavalyi kiírásra pályázat. Szabó Andrásé, aki ismét ugrott a rektori hatalomra, mint korábban már többször is. Csak a Zsinat az IDI-botrány miatt visszavonatta vele a pályázatát.)

Ön miért nem pályázott?

Ez egy Isten elé vitt, tudatos döntés volt a részemről. Elsősorban teológus vagyok…stb.

(Ez itt már a blogról jól ismert Horváth János hangja.)

Mikor írják ki tehát újból a rektori pályázatot?

Ebben a szemeszterben még biztosan nem, sőt az is lehet, hogy a tanév végéig én fogom ellátni a rektori teendőket. ….

(Balla már rektorhelyettesi megbízása kezdetén felemeltette magának a rektori pótlékot, annyira, hogy be sem meri vallani a honapon, holott ezt rajta kívül már minden rektor megtette. Nem szívesen adja át tehát ezt a zsíros megbízást.)


A Károli Egyetem történetének legsikertelenebb rektorféléje azt próbálja kifelé kommunikálni kincstári optimizmust erőltető nyilatkozatában, hogy ő egy korrekt, alkalmas vezető, a Károli sikeres jövőjén munkálkodó “távlatos” irányító. Ezt még az interjúkészítő Kiss Sándor sem hiszi el neki, aki ironikusan újból és újból alákérdez. A görcsölés és nevetséges erőlködés átüt az interjú szövegén és kiül Balla Péter ábrázatára. A legfrissebb arckép Balla Péterről egy szerencsétlen lúzer fotója.

Universitaet der Betrüger 3. Ein bisschen kurz (Csalók egyeteme 3. Mészárosé picit rövid)

Pethő Sándor csalással szerzett egyetemi tanári kinevezéséhez és Szabó András csalással szerzett MTA doktorijához képest egy csalással szerzett PhD-fokozat önmagában eltörpülne. Jelen esetben azonban Mészáros Márton csalása mégis a legnagyobb horderejű a három közül, hiszen ez váltotta ki az ún. károlisbotrányt, és ez vezetett a doktori iskola és a bölcsészkar szétveréséhez.

A Mészáros-ügyet többször megírtuk. A védéssel kapcsolatos szabálytalanságok részletes leírása itt található:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/12/15/some-petty-errors-apro-szabalytalansagok/

A Mészáros-féle okirathamisítások bizonyítékai pedig itt:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/01/15/evidence-for-forgery-6/

Maga a jelölt, Mészáros Márton, és két témavezetője, Szabó András és Kulcsár-Szabó Ágnes úgy kommunikálták a védés anullálását, hogy az a MAB végtelen rosszindulatának köszönhető, mert a dolgozat csak picivel volt rövidebb az előírtnál. Azóta már az új szabályt Mészáros dolgozatához szabták: most már nem lenne rövid. A másik szabálytalanságot, a védés előtt 17 nappal történt témavezetőváltást pedig Mészáros azzal indokolta, hogy hivatalos témavezetőjétől, Hima Gabriellától „semmiféle tényleges segítséget” nem kapott. Ezt Szabó András és Kulcsár-Szabó Ágnes megerősítette, és közvetlenül védés előtt a segítségére siettek. A harmadik szabálytalanság – férj és feleség együttes közreműködése – pedig szerintük nem az, hiszen teljesen természetes, hogy egy házaspár mindent együtt csinál.

Mészáros 2009. március 26-án 100%-kal védte meg az előírtnál állítólag „csak picivel rövidebb” dolgozatát.

Az igazság azonban az, hogy Mészáros egy terjedelmileg az előírt minimumhoz képest 50%-os, tartalmilag heterogén szövegeket tartalmazó látszatdisszertációt nyújtott be (24 oldal szól Luther koráról, amely néhány újabb német szakirodalom magyarítása, 30 oldal pedig az 1930-as évek magyar protestáns médiumairól, Korner Veronikával közösen írva, további 14 oldalt bibliográfia, függelék, képek, táblázatok, statisztikai adatok tesznek ki, mindez 153 oldalra széthúzva, ld. lent a linket), amelyből legfeljebb 15 oldalt, azaz egy fél tanulmányt írt egyedül a jelölt. A tanulmány másik felét dokumentáltan – és a „disszertáció” lábjegyzetében is bevallottan – Korner Veronika írta. Az első 24 oldalt pedig semmiképp se írhatta Mészáros, mert nem tud németül. Nyelvvizsgája nincs, a védés előtt csak egy belső nyelvvizsgát tett le közvetlen felettese és témavezetője, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes előtt, aki azt kiválóra értékelte (ő maga sem tud németül). Az újabb svindli idén tavasszal derült ki, amikor Mészáros a Szegedi Egyetemen újból jelentkezett fokozatszerési eljárásra, és ennek keretében egy belső nyelvvizsgán németből épp csak átcsúszott. Lehetetlen, hogy a komoly nyelvtudást igénylő szakirodalom feldolgozását gyatra nyelvtudásával ő maga végezte volna el.

Kifejezetten valótlan, rágalmazó és hírnévrontó Mészárosnak az az írásban adott nyilatkozata, hogy Hima Gabriella semmiben sem segítette őt. A Szabó Andrással való állítólagos közös munka semmivel sem dokumentált. A Hima Gabriellával való közös munka viszont igen: e-mail-váltások, Mészáros tanulmányának publikálása a Hima Gabriella által szerkesztett kötetben (linket ld. lent), angol nyelvű tanulmány lektorálása és elhelyezése külföldi folyóiratban, Hima szerkesztésében (http://www.inst.at/trans/16Nr/09_5/meszaros16.htm) külföldi konferenciára való meghívás, Hima szekciójába (IRICS,Wien 2005. dec. 9-12, programfüzet 46-47.o,). Ennél többet aligha kaphat doktorandusz a témavezetőjétől. De ez a doktorandusz, enyhén szólva, nem értékelte ezt.

A Hima Gabriella által szerkesztett közös Korner-Mészáros-tanulmány, amely az ún disszertáció nagyobbik fele, és a 20. századi magyar irodalom tárgykörébe tartozik, még Hima kizárólagos témavezetése alatt, 2006-ban készült. Mészáros ezt nem tünteti fel disszertációja bibliográfiájban, csak a 2007. évi Confessio-beli másodközlést, amikor Kulcsár-Szabó Ágnes az IDI törzstagjai közé került, hogy ezt a publikációt már neki tulajdoníthassa, és Hima Gabriella segítségét letagadhassa.

Ez a sem koherensnek, sem disszertációnyi terjedelműnek sem nevezhető szöveg, fenti csúsztatással a bibliográfiában, az ismert körülmények között kapott március 26-án 100%-ot – Hima Gabriella távollétében. (HG külföldi konferencián vett részt; MM védését valószínűleg szándékosan, a többiekéhez képest 3 nappal elhalasztva, akkorra szervezték). Közvetlenül a védést követően, a védés ünneplése közben a KDT (Kari Doktori Tanács) jelen lévő tagjai (maguk az érintettek, Szabó és felesége, valamint helyettese, Kulcsár-Szabó) a 100%-os eredményt megerősítették, majd Szabó András dékán – az EDHT (Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács) elnökeként, kihasználva Hima Gabriella távollétét – az eredményt az EDHT-val még másnap, azaz 27-én a legmagasabb szinten is megerősíttette. Hima hazatérve értesült a szabálytalanságokról, és április 4-én felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a KDT-nak, amely az ő értesítése nélkül a háta mögött még április 6-án összeült, és újból megerősítette Mészáros védését. Hima kérelmét megint csak az érintettek – Szabó és felesége, valamint Kulcsár-Szabó Ágnes és Kovács Árpád nyugdíjas MAB-tag, akinek ezért a szavazatért Hima IDI-elnöki posztját beígérték – szavazták le, és Himát azon nyomban távollétében le is váltották, hogy a bólogató Kovácsot ültessék a helyébe, aki MAB-tagként láthatólag nem a törvényesség érvényesítésén dolgozott, hanem saját érvényesülésén. Hima ismét fellebbezett, ezúttal a rektorhoz, ám Vargha András mb. rektort a Fenntartó Balla Péterre cserélte le, akiről Hima nem tudta, hogy Mészáros rokona. (Ezt már csak akkor vette észre, amikor Balla személyesen üldözni kezdte őt, és teszi ezt a mai napig.) Hima ugyanis Ballának is jelentette és dokumentálta a csalást. Balla erre újból megerősítette unokaöccse 100%-os védését az összesen 15 oldalnyi dolgozatára, megerősítette továbbá Hima leváltását és Kovács kinevezését is. Az 1 hónappal későbbi MAB-vizsgálat alkalmából viszont elhatárolta magát az IDI-ben történtektől, mintha rektori döntéssel nem ő idézte volna elő a problémát, majd föltetette a Károli Egyetem hivatalos honlapjára, hogy a doktori iskola vezetőjét, Hima Gabriellát az IDI-ben elkövetett szabálytalanságok miatt váltotta le, mintha Hima követte volna el a csalást, és a „becsületes” Kovács Árpádot nevezte ki helyette. Hima kérte a rágalmazó állítás eltávolítását a honlapról, de mivel az nem történt meg, feljelentést tett a rendőrségen csalás, okirathamisítás, témavezetéslopás és rágalmazás gyanúja miatt.

Jelenleg büntetőeljárás folyik Mészáros Márton és bűntársai, Szabó András és Kulcsár-Szabó Ágnes, valamint az opponens, Szabó Andrásné Petrőczi Éva ellen.

Hima Gabriella 2009. május 12-én az EDHT-ülésen Balla Péter mb. rektor jelenlétében megpróbálta még egyszer meggyőzni az egyetem grémiumát arról, hogy csalás történt, és enyhébb következményekkel járhat meg nem felelni a törzstagság kritériumának, mint csalni. Letorkollták. Mészáros csalását nemcsak megerősítették, hanem gyakorlatilag megparancsolták Hima Gabriellának, hogy hazudjon a MAB-nak, mondja azt, hogy a védésekkel minden rendben volt. Hima ezt megtagadta. Az ülésről hangfelvétel készült.

Részlet a hanganyagból

Szabó András EDHT-elnök:

Öööööö… és ö…… hm ugye, megnézték a www.doktori iskolai adatbázist, ésss…. és a mi honlapi doktori iskolánkon öööö…. a mi doktori iskolánk honlapján elérhető információkat, és csatolt fájlban mellékelték azokat az ellentmondásokat, amik ööööö……, amiket öööö…., amiket ott…… öööööö…. látnak, ugye, a táblázatot nem másoltam le, de a táblázat arról szól öööööö……. aaaa……. öööööö……

Hima Gabriella IDI-elnök:

Lemásoltam. Körbeadtam.

{………}

Szabó András:

És aaaa….. hát itt kénytelen vagyok jelezni azt, hogy a doktori iskolán belül elég nagy a feszültség az ööööö….. az aaaaa….. az a……. hogy is fogalmazzak, mi ugye szorult helyzetben voltunk, és kénytelenek voltunk a témavezetéseket is megosztani

{itt egy rész következik, amelyben Szabó András azzal rágalmazza meg Bazsa Györgyöt a MAB enökét, hogy Szabó szerint megszegte az új doktori iskoláknak állítólag tett, de sehol le nem írt ígéretét, hogy nem eszik olyan forrón a kását ……………}

Amit még el kell mondanom ezzel kapcsolatban, hogy öööööö….. a témavezetések körül óriási feszültségek alakultak ki ….. öööööö….. és ez aaaaa…… odáig csúcsosodott ki, hogy aaaa….. eeee….. hogy megtartottuk a négy védést aaaa….. március végén és eeee…… Hima professzor asszony elégedetlen volt aaaa….. aaaaa…… védéseknek az eredményével és lefolyásával ésss……. aaaa…. ésss… hát ööööö….. és hát itt ööö… és ezzel eee… ezzel …. ezzel … ezze kapcsolatban ööööö….. hát….. öööö…. (sóhaj) több emberrel is beszélt, hogy aaa…. hogy öööö….. ezek a védések nem voltak rendben, ezeknél a védéseknél öööö….. különböző problémák voltak, és öööö…. {……..}

Balla Péter mb. rektor (megkérdezi HG-t milyen lépéseket lát ara, hogy „a doktori iskolánkat, így mondom, akkreditálják”)

Hima Gabriella (elmondja, azok után, hogy Szabó András és Koncz Judit a MAB elnökénél személyesen feljelentették őt, és ezzel felhívták a figyelmet az IDI-re, már nem nagyon lát lépéseket, mert a táblázat is azt bizonyítja, hogy lebuktak)

Szabó András:

Mészáros Márton doktorija….. A doktori iskola meghívóján én öööö…. én szerepelek. {……..} ott egyszerűen az volt a helyzet, ez volt a legjobb védésünk, a legjobb a doktori iskolának a legkiemelkedőbb tanítványa, aki summa cu laude eee…… védett ööööö…… és öööö…….aaaa….. aaaaa…… aaaa……. gyakorlatilag a házivédésen az derült ki, hogy Hima professzor asszony nem szeretné, hogy ez aaa….. ez aaaa….. dolgozat védésre kerüljön…….. ettől Mészáros Márton {……….} öööö….. öööööö….. írásban kérte, hogy változtassuk meg a témavezetést …….. eeee…… tehát ööööö……. egyszerűen erről van szó. Öööööö….. Az, hogy a feleségem volt az egyik opponens, az nem kizáró ok, tehát aaaa….. aaaa…… aaaa…. aaaaaa……. doktoráló és aaaaa….. ésss…. az opponens között lehet összeférhetetlenség, ez sehol ilyen kitétel … sehol ilyen….. szabály…. leírva…. nincs.

{…….}

Pethő Sándor (mindenben egyet ért Szabó Andrással, és természetesnek találja, hogy a feleség legyen az opponens, ha a férj a témavezető, ő sem tud kizáró szabályról)

Mészáros “disszertációja”: MeszMartonPhDteljes

A Korner Veronikával 2006-ban írt közös tanulmány a Hima Gabriella által szerkesztett kötetben: 20100610170950731

Aufgaben einer Hausfrau (Háziasszonyi teendők)

Tarr Zoltán zsinati tanácsos a múlt szerdai összoktatói értekezleten arról beszélt, mennyire fontos, hogy a Kar élén választott dékán álljon. Vajon kinek? Neki biztos nem. Választásról ugyanis szó sincs.

Ma a Kari Tanács rábólint a szerény képességű, ám nagyravágyó hostess, Sepsi Enikő dékáni megbízására. Ez a ceremónia a diktatorikus hagyományoknak megfelelően fog lezajlani. A Károli Gáspár Református Egyetemen demokratikusan választott rektor már másfél éve nincsen, az intézményt a Bölcskei Gusztáv által kijelölt Balla Péter rektorhelyettes vezeti. Az Állam- és Jogtudományi Karnak sincsen demokratikusan választott dékánja, a fenntartó akaratából Domokos Andrea látja el a megbízott dékáni tisztséget. A Bölcsészettudományi Karon épp most zajlik a dékánváltás, pontosabban egyik stróman váltja a másikat. Sem Szabó Andrást, sem Sepsi Enikőt nem demokratikusan választották illetve választják meg, ugyanis megválasztásukkor egyetlen ellenjelölttel sem kell(ett) megmérkőzniük, és megválasztásukat a fenntartó egyház deklaráltan erőltette. Nem nevezhető demokratikusnak az a választás, ahol csak egyetlen jelölt lehet, és más személyre nem is lehet szavazni. A túlreprezentált HÖK is be fog segíteni szokás szerint a fenntartó jelöltjének megszavazásába.

Sepsi Enikőt a Karon alig ismerik. Idén került az egyetemre, mint Bölcskei Gusztáv illetve bizalmasainak kiszemeltje. A nyomulásra eddig elsősorban a Szenátust használta. A szárszói napokat is próbálta a propaganda céljaira kiaknázni, sokan ekkor találkoztak vele először személyesen. Az általános vélemény szerint Sepsi gyakorlatias háziasszony, aki a nagytakarítást seprűvel és felmosóronggyal máris megkezdi. Hogy az oktatást hogyan akarja majd megreformálni és a doktori iskolát talpra állítani, erről még nem lehet semmit se tudni. Egy biztos, hogy a Fenntartó bizalmát, aki ugyanolyan járatlan az egyetemi üzemben, mint bölcsészkari dékánjelöltje, messzemenően élvezi.

Az elkövetkező időszak iránya világos: vak vezet világtalant…