Freitag, 1. Oktober 2010

Bischöfliches Schachspiel 4. (Püspöki sakkjátszma 4.)

Szerző: Makkabi

Ebben az elemzésben egy sajátos szempontból szeretném elemezni egyházunk közelmúltjának történetét, és felvázolni jelenlegi helyzetét.

Elemzésünket egy kicsit távolról kell elkezdenünk. Ma már mindannyiunk előtt nyilvánvaló lehet az a tény, hogy Magyarországon már a 70-es évek eleje-közepe óta létezett egy informális hálózat, (a továbbiakban: „csoport”) amely készült a rendszerváltásra, és arra, hogy ebben a játékban jól helyezkedjen, és megszerezze a hatalmat. Ez a „csoport” az, amely később Szabad Kezdeményezések Hálózata néven vált formálissá, majd SZDSZ néven politikai párttá alakult (a FIDESZ már korábban létrejött, de a rendszerváltás hajnalán még ugyanennek a struktúrának része). Ez az akkor még informális „csoport” egyrészről még alapvetően benne volt a pártállam legfontosabb intézményeiben, – számos napvilágra került lista bizonyítja, hogy az állambiztonság szerveiben is – másrészről pedig már a rendszeren kívülről szervezte meg a polgári radikális ellenzéket. A „csoport” értelemszerűen nemcsak a gazdasági reformok irányítására, és a pártállami rendszeren kívüli „második nyilvánosság” megszervezésére fektetett hangsúlyt, hanem létrejöttétől kezdve jelen szeretett volna lenni a civil élet minden szervezetében, kezdeményezésében, így az egyházakban is.

Az 1980-as évek elejétől kezdve kezd aktívvá válni a „csoport” pártapparátusban maradt része, mint „reformszocialisták”, a külső része, mint „polgári radikális ellenzék”. Ők kezdtek el megjeleníteni a hivatalos pártállami egyház- és valláspolitika mellett (a vallás hamis tudat, egyedül az ateista a tudományos világnézet, az ideológiai agitációs harcot folytatni kell az egyház ellen) egy merőben új felfogást. Ennek legjellemzőbb pontjai: fel kell lépni az egyházak mindennemű adminisztratív és agitációs visszaszorítása ellen, a politikai adminisztrációnak nincs joga akár az ateista, akár a hívő életszemléletet erősíteni, a vallásos meggyőződés az egyén legbensőbb magánügye, ateista és hívő életszemlélet között nincs helye semmiféle kölcsönös „térítésnek”. Ez az irányzat sohasem szerveződött intézményesen, kezdeményezői többségében mindig civil személyek voltak, első jellemző megjelenése az 1985-ben, Esztergomban megtartott egyháztörténeti konferencia volt (eszméiben nem nehéz felismerni a később politikai párttá formálódó SZDSZ liberális egyházpolitikai elveit).

A rendszerváltásra magabiztosan készülő „csoport” a 80-as évek közepére a társadalom minden rétegében, így az egyházban is kialakította a maga egyeduralkodó társadalmi narratíváját. 1987-ben azonban történt valami. Az őszi lakiteleki találkozó világossá tette, hogy a hatalom felé való menetelésben a „polgári radikális ellenzék” komoly riválisra akadt: a magát egészen addig hatékonyan megszervezni nem tudó nép-nemzeti ellenzékre.

Mind a „polgári radikális”, mind a nép-nemzeti ellenzék sokrétű informális kapcsolattal bírt az államapparátus legfelsőbb szintjeivel. Az egyház viszont közvetlenül gyakorlatilag egyáltalán nem bírt ilyen informális kapcsolatrendszerrel. Formális kapcsolattartásuk is kimerült az Állami Egyházügyi Hivatallal és a BM III/III.-1-c. osztályával való kommunikációban. Ha nem is jelentős módon, informális kapcsolatokkal bírtak viszont mindkét ellenzéki csoport tagjaival, esetenként meghatározó embereivel, néhány – az egyházban később meghatározóvá váló – személyiségük által. Így ez a törésvonal a „polgári radikális ellenzék” és a nép-nemzeti ellenzék között az egyházban is kimutatható volt, és az egyházban a rendszerváltás után létrejövő hatalmi játszmák is e fő törésvonal mentén folytak le.

Mindkét oldalról két olyan fontos személyről kell említést tennünk, akik aztán alapjaiban határozták meg a rendszerváltás utáni református egyház történetét és létminőségét: a „polgári radikális ellenzék” részéről Balog Zoltánról, a nép-nemzeti ellenzék részéről pedig Dr. Hegedüs Lórántról.

Balogh Zoltán még jóval a rendszerváltás előtt kapcsolatba került a „polgári radikális ellenzékkel”. Kamaszkorától megmutatkozó lázadó természete, az akkori tiszántúli püspökkel, Bartha Tiborral való ellentéte, a debreceni teológiáról való eltanácsolása – teológiai tanulmányait Budapesten fejezte be – mind hozzájárul ahhoz, hogy aktív részt vállaljon a „polgári radikális ellenzék” szervezésében, munkájában. Itt ismerkedik meg többek között az evangélikus Donáth Lászlóval, és a metodista Iványi Gáborral. Ezzel ellentétbe került az állambiztonság szerveivel is. 1983-ban letette a lelkészképesítő vizsgát, és Maglódon lett lelkész. Az 1980-as évek második felében kerül közelebbi kapcsolatba az akkor még radikális és liberális FIDESZ- szel, ahol 1991-től Fodor Gábor – későbbi SZDSZ-es oktatásügyi miniszter – egyházpolitikai tanácsadója lett. Akkor még – elsősorban a FIDESZ radikálisan antiklerikális kommunikációja miatt – nem sok esély látszott arra, hogy a politikai oldal, amelyhez igazolt, közvetlen befolyásra tegyen szert az egyház akkori vezetésében.

Nem így a másik oldalon. Itt az MDF kezdetei óta – már akkor is elsősorban Csurka István személyéhez kapcsolódva – Dr. Hegedüs Lóránt volt a nép-nemzeti ellenzék meghatározó egyházi figurája. Az 1990 végén, 1991 elején megtartott általános tisztújításon őt választják meg a dunamelléki egyházkerület püspökévé, majd a februári zsinati választásokon a zsinat lelkészi elnökévé, hat évre. A tiszántúli egyházkerület élén továbbra is Kocsis Elemér maradt (mint „átmeneti püspök” a pártállami őskövület Bartha Tibor és Bölcskei Gusztáv között, aki 1990-ben a Debreceni Református Teológiai Akadémia szociáletika tanszékének vezető tanára lett).

Dr. Hegedüs Lóránt püspöksége, és zsinati elnöksége kezdetben nagyon sok reményt keltő dologgal kecsegtetett. Emberi nagyságával és tudásával is felette állt Kocsis Elemérnek, és messze felette áll Bölcskei Gusztávnak. Virágzása, világos, egyértelmű lépései, az egész egyház számára áldásos tevékenysége éppúgy tanulságul szolgálhat számunkra, mint hibás lépései, és annak következményeként elkerülhetetlen, szükségszerű bukása. Az ő ideje alatt kezdődik el a Magyarországi Református Egyház megújulása, demokratizálása, a zsinat-presbiteri elvek érvényesítése. Lényegében az ő szellemi irányítása alatt folytak a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) előkészítő munkálatai, amely 1995-ben ügyvezető elnökévé választotta. Döntő szerepe volt a Károli Gáspár Református Egyetem létrehozásában.

Mindezek mellett volt még egy nagyon fontos szerepe Dr. Hegedüs Lórántnak. Tudniillik az, hogy püspökségével és zsinati elnökségével nyílt lehetősége a református egyháznak arra, hogy valóban szabad egyházzá váljon, rátérjen igazi küldetésének útjára, és kilépjen a „csoport” által diktált hamis narratíva síkjából. És erre minden esélye meg is volt, addig, amíg úgy látszott, hogy az ő narratívája válik majd meghatározóvá a református egyházban.

Sajnos nem szakított még idejében Csurka Istvánnal. Csurka alapjában véve egy nagy tehetséggel megáldott intuitív zseni volt, aki először fogalmazta meg a magyar politika térben azokat a ma már köztudott dolgokat, amelyekre jelen írásunk hipotézise is épül. Ugyanakkor eléggé engesztelhetetlen, leegyszerűsítő, szélsőségesen indulati, és előítéletes volt a kommunikációja ahhoz, hogy szélre tolja és kirekessze saját magát és pártját. Abban, hogy a református egyház nem tudott élni a Dr. Hegedüs Lóránt által kezdetben megteremtett lehetőséggel, Csurka Istvánnak óriási szerepe és felelőssége van. Óriási szerepe és felelőssége van benne magának Dr. Hegedüs Lórántnak, aki egyrészt hagyta Csurkát „elkóborolni”, másrészt saját szerepét otthagyva, tudniillik, hogy az egyház valódi függetlenségét és szabadságát megteremtse, politika érdekek és játszmák eszközévé szolgáltatta ki magát és egyházát, és ezzel eljátszotta a lehetőségét egy valódi egyházi rendszerváltásnak és megtisztulásnak. És óriási szerepe és felelőssége van benne saját fiának, ifj. Hegedüs Lórántnak, aki még Csurkánál is engesztelhetetlenebb, indulatosabb, sőt mi több: hisztérikusabb hangvételének lármájában, az agyát és lelki látását elöntő lila köd vakságában nem ismerte fel édesapja és saját feladatát, és ezen a céltévesztett úton halad mai napig, és ezzel valószínűleg végleg eljátszotta az esélyét egy valós alternatíva felmutatására.

A fentieken kívül bukásának az is oka volt, hogy míg Bölcskei és köre egy, a helyzetre „ideális”, részben a vallásos szocializmus, részben a liberális teológia elveire építő, koherens teológiai rendszeren nevelkedett, és azt tette magáévá, addig a nép-nemzeti oldal, Dr. Hegedüs Lóránt vezetésével képtelen volt ugyanilyen koherens rendszert létrehozni, és azt meghatározóvá tenni. Inkoherens teológiai „rendetlenségük” kimerült a magyar népi irodalom teológiai elemzésében, és – sajnálatos módon – az antiszemitizmus ingatag teológiai alapra helyezésében. Az egyház és az állam kapcsolatában pedig még a Bölcskei-kör – már megvalósított – elképzeléseinél is elavultabb, feudális elveket vallanak.

A „polgári radikális” oldal sem viselhette el persze, hogy riválisa került meghatározó szerepbe az egyházon belül, ráadásul már nagyon korán – épp abban az időszakban, amikor a FIDESZ szakít a radikális liberalizmussal – egy, biblikus keresztyén szempontból is szalonképtelenné váló kommunikációval. A kormányzásra készülő FIDESZ – paradigmaváltása antiklerikális liberalizmusból keresztyén meghatározottságú konzervatív liberalizmusba (igazi nép-nemzeti párt sohasem lett, de ennek elemzése itt nem feladatunk) témánk szempontjából tulajdonképpen irreleváns – egyre inkább arra készül, hogy Antall József örökségének megszerzésével az egyházon belüli befolyást is megszerezze. És minél inkább várható a FIDESZ győzelme az 1998-as választásokon, az egyházon belül egyre népszerűbbé váló Bölcskei annál egyértelműbben jelzi – nem tisztázott, de sejthető csatornákon keresztül – a kiformálódó új hatalomnak, hogy vállalja a szerepet, és bírja mentora, földije, és tanszéki munkatársa, Kocsis Elemér áldását. 1997-ben meg is választják a tiszántúli egyházkerület püspökévé, és egyúttal a zsinat lelkészi elnökévé, a történések valódi jellegét nem értő egyházi közvélemény pedig a szélsőjobboldali Hegedüsök legyőzőjeként, hősként ünnepli a „polgári” Bölcskeit (Dr. Hegedüs Lóránt hat évvel később a dunamelléki egyházkerület püspöki tisztségéért folytatott harcot is elveszti, utódjának Bogárdi Szabó Istvánt választják meg). A kép pedig a FIDESZ 1998-as választási győzelmével és kormányalakításával immár teljessé válik. Innentől kezdődik el az egyház (kimondottan FIDESZ-) kormánytól való függőségének kialakítása. Elsősorban az új egyház-finanszírozási rendszer elfogadásával, a kistelepüléseken szolgáló lelkészek jövedelem-kiegészítésével, – amely lényegében azonos célú az Állami Egyházügyi Hivatal által lelkészeknek utalt pártállami kongruával – és az egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkári poszt (lényegét tekintve az ÁEH jogutódja) létrehozásával, Balog Zoltán egyházügyi főtanácsadóvá való kinevezésével megtörténnek az első lépések az egyház újra állami függésbe hozására.

Bölcskei persze a maga részéről is megteszi a saját lépéseit a „szent cél” érdekében. Püspöksége és zsinati elnöksége alatt ugyancsak a pártállami időkre emlékeztető módszerekkel alakítja ki, illetve tartja meg formális hatalmán túllépve a maga egyházon belüli informális hatalmát. Ennek érdekében feléleszti a tiszántúli egyházkerület egykori besúgó hálózatát, – amelynek formálisan ő is tagja volt – abba fiatalokat is beszervez, és kialakít egy háromlépcsős „hűbéri láncolatot”: püspök – vazallusok – besúgók. Ezen keresztül a fenyegetés, zsarolás, vesztegetés eszközeivel egy teljességgel informális – és ezzel együtt illegitim hatalmat gyakorol. Ezt az illegitim és informális hatalmat ráadásul ahol tudja, igyekszik legitimmé és formálissá is tenni. Nagyon jó példa erre a tavaly májusban kapott hír: a Zsinat Jogi Bizottsága tervezi annak lehetővé tételét, hogy a lelkészeket a püspökök fegyelmi eljárás megtartása nélkül elmozdítsák szolgálati helyükről. Ennek hallatán persze sokaknak eszébe jut a régi, még az AEH által jóváhagyott és megerősített egyházi törvény, amely lehetővé tette a lelkészek „közegyházi érdekből” történő áthelyezését.

Így formálódik ki szépen Bölcskei „szép új világa”, amely létminőségét tekintve semmiben sem különbözik a régitől.

Kérdés persze, hogy az 1989-ben a radikális ellenzék körében aktívan tevékenykedő, a pártállammal együttműködő egyházat, annak antidemokratikus választási módszereit, vezetőit, a Vitairat a református egyházról Magyarországon című, Beszélőben és Hitelben publikált tanulmányában élesen bíráló Balog Zoltán vajon mit szól ehhez. Hogy a problémát és az önellentmondást érzékeli, az egészen biztos. Talán ezért tett is kísérletet 2009 februárjában, a zsinati választásokon – Bogárdi Szabó István indításával – Bölcskei megbuktatására (politikai ellenzékből). És talán azért is, mert a maga hatalom- és anyagi gazdaságát egyre mohóbban növelő Bölcskei már a hatalomnak is terhes.

Végül azért ejtsünk néhány szót egy harmadik, alternatív erőről az egyházon belül, amelynek a rendszerváltás előtti események másképp alakulása esetén akár komoly esélye is lett volna ahhoz, hogy vezető pozícióba jusson az egyházi vezetésben (jelenleg erre már semmi esélye). Ez nem más, mint a rendszerváltáskor újra törvényes keretek között működni kezdő református ébredési mozgalmak a pártállami érában illegalitásba vonuló társadalma. Ők azért nem juthattak kulcsfontosságú pozícióba, mert a rendszerváltás kiformálódásának az idején egyáltalán nem bírtak számottevő kapcsolati tőkével a magát éppen megszervező demokratikus ellenzék egyik ágával sem. Ha bírtak volna vele, akkor a polgári átalakuláson átment Magyarországon nagyon jól tudták volna kommunikálni az egyháztagok körében a pártállami időszak alatt kínált üres vallásosság és az általuk kínált – valóban igazi tartalommal bíró – lelkiség közötti minőségbeli különbséget. De erre nem került sor, valójában értelmezni sem tudták a fejük felett végbement változásokat, és jelenleg ez az egyházi társadalom úgy él, mint egyház az egyházban. A felső egyházi vezetéssel jóformán csak adminisztratív a kapcsolata egyházmegyei, kerületi, és zsinati szinten (az az egy vagy két zsinati tagjuk csak a szabályt erősítő kivétel). Ugyanúgy kialakította az elmúlt évek során a maga informatív, tekintélyelvű vezetését, mint a hivatalos egyház. Legnagyobb részben belőlük kerültek ki a kommunista államrendszer és a vele kollaboráló hivatalos egyház üldözöttjei, akik ugyan – főleg erkölcsi téren – kárpótolva lettek, de az egyház kormányzói munkájába nem engedték be őket. Ez az egyházi erő jelenleg éli a maga elszigetelt életét, minden külső embert gyanakvással kezelnek, ugyanakkor – egy talán szavakban meg sem fogalmazott – hallgatólagos paktum értelmében kölcsönösen hasznára vannak egymásnak a hivatalos egyházi vezetéssel. Élvezik egyrészről a történelmi egyházi státusz biztosította előnyöket, másrészről pedig az egyházi vezetés nagyon szépen használja őket a maga reprezentatív céljaira, amikor meg akarja mutatni, hogy micsoda hívő lelkiség van a református egyházban. Így – ha Isten országa szempontjából nagyon értékes szolgálatot is végeznek – az egyházban betöltött szerepük szempontjából céltévesztett úton járnak ők is. Az egyházi hatalommal való teljes együttműködés és a teljes skizma között való egyértelmű választás helyett a részleges és hallgatólagos együttműködés, valamint egy sajátos „félskizma” állapotában vergődnek.

Ez tehát a jelenlegi helyzet. Hogy mi lehet a megoldás? A magam részéről egyet látok. Kialakult ugyanis az utóbbi években egy kis létszámú csoport, mégpedig a Bölcskei-korszak (és előtte a dunamelléken a Hegedüs-korszak) üldözöttjeiből. Akiket a szép új rendszer vagy nem tudott bedarálni, vagy részesei voltak annak, de bizonyos okokból szembefordultak vele. Kicsi ugyan ez a csoport, és eléggé egymástól elszigetelt, elkeseredett, de egy kis bátorítással talán meg lehetne győzni őket, hogy az ige és a nyilvánosság erejével lépjenek színre, felébresztve a „hibernált egyház” nagy csoportjait, és sérelmeiket vigyék egyházi, vagy köztörvényes bűncselekmények gyanúja esetén akár polgári igazságszolgáltatási fórumok elé.

Der Akkreditatonsausschuss im Rampenlicht (A MAB-on az ország szeme)


The Accreditation Board in the lime-light (A MAB-on az ország szeme)

Posted by jhnnsclvn on szeptember 28, 2010

Október 1-én dönt a MAB a Károli Református Egyetem akkreditációjáról:

http://www.mab.hu/a_friss.html

Olyan intézményéről, amely semmilyen szinten nem autonom.
A Felsőoktatási törvény 1. § (3) f) értelmében az intézmény vezetőit pályázati rendszerben, demokratikusan választja meg.

A demokratikusan megválasztott rektort, Szűcs Ferencet, 2 évvel ezelőtt megpuccsolták, és azóta csak Fenntartó által megbízott rektorhelyettes irányítja az intézményt, teljesen törvénytelenül. Ez az ideiglenes és átmeneti állapot már 2 éve tart. Rektori pályázatot csak másfél évvel ezelőtt írtak ki egyszer, sikertelenül, és azóta nem történt új kiírás. A rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettest, Balla Pétert, id. Hegedűs Loránd vejét és ifj. Hegedűs Loránt sógorát, a Fenntartó jelölte ki. Balla Péternek az intézmény vezetésére nincs legitimációja, hiába biggyeszti ki a honlapra a megbízását.

Fenti törvény lábbal tiprását maga az egyetem dokumentálja:

“156/2008. (X.27.) sz. Szenátusi Határozat

A Szenátus – a Fenntartó 2008. október 22-én kelt 130912/1/2008. Eln. iktatószámú levelében kifejezésre juttatott elvárásával szemben – megerősíti 152/2008. (10.01.) sz. hozott határozatát, miszerint „A Szenátus felkéri dr. Szűcs Ferenc rektort, hogy az új rektor köztársasági elnöki kinevezésének napjáig lássa el a törvényben meghatározott feladatokat.„

Jelen esetben – az ügy fontosságára tekintettel – a Szenátus a 156/2008. (X.22.) sz. határozatot az alábbi indoklással látja el:

A Szenátus kifejezi, hogy döntése mind a jogszabályoknak, mind a saját szervezeti és működési szabályzatának megfelel. Hivatkozott határozatával a Szenátus jogszerű keretek között éppen az Egyetem jogszerű működésének fenntartása érdekében intézkedett, amikor a rektori feladatok további ellátására az új rektor Köztársasági elnöki kinevezésének napjáig felkérte a Köztársasági Elnök által kinevezett rektort, aki a feladat ellátását addig az időpontig elvállalta. A Szenátus megállapítja, hogy döntése meghozatalakor a rektor sem átmenetileg, sem huzamos ideig, sem tartós távollét, sem egyéb okból nem volt akadályoztatva a rektori feladatok ellátásában. A Szervezeti és Működési Rend 31. § (5) bekezdésének meghatározása a jelen szituációtól eltérő, más élethelyzetre vonatkozik.

A Szenátus álláspontja szerint a fenntartó intézkedése sérti a felsőoktatási intézmény Ftv-ben biztosított önállóságát, az intézmény döntési hatásköreit.”

Fenti dokumentáció azóta számos újabbal egészült ki. Szabót és Domokost felülről ültették az egyik napról a másikra leváltott Kulin és Kapa helyébe, majd a bukott Szabó utódját, Sepsit is, hasonlóan elődjéhez, a zsinati elnök jelölte ki. Demokratikus, több jelöltes, szabad választásról egyik esetben sem beszélhetünk, legfeljebb látszatválasztásról a túlreprezentált HÖK segítségével. Bár docenstől fölfelé a felsőoktatási törvény értelmében kötelező a pályázati rendszerben történő alkalmazás, ezt a Károlin nem tartják be. A Szenátusi határozatok tele vannak törvénytelen, pályázat nélküli docensi és professzori kinevezésekkel. Törvénytelen a stratégiai igazgató posztja, továbbá a rokonok egymás alá-fölé helyezése – többek között. A szabálytalanságok és törvénysértések minden szinten megvalósulnak, pl. az oktatásban, ahol azok, akikkel a szakot akkreditálták, gyakorlatilag ki vannak zárva az oktatásból, és gyakran fokozat, sőt diploma nélküliek oktatnak helyettük. A témavezetéslopások a doktori iskolákban nyíltan, sőt, szervezetten zajlanak.
A Felsőoktatási törvény 1. § (3) g) pontja biztosítja az önálló gazdálkodás lehetőségét a fenntartó által rendelkezésre bocsátott és saját tevékenység révén szerzett forrásokkal, eszközökkel és vagyonnal.

A 2010-es költségvetési táblázat szerint a Fenntartó egy fillérrel sem járul hozzá az egyetem működéséhez:



De ugyanakkor a Fenntartó nemcsak beleszól az egyetem gazdálkodásába, hanem még saját adósságát is az egyetemre terheli rá. Ez is dokumentált a Szenátusi Határozatokban:

“A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa

2009. május 27. napján tartott ülésének határozatai

104./2009. (05.27) sz. Szenátusi Határozat

a./ A Szenátus támogatja 14 millió Ft erejéig kölcsön felvételét a KDB Banknál rendelkezésre álló hitelkeretből.

b./ A Szenátus hozzájárul az előterjesztett tagi hitelszerződés szerinti feltételekkel tagi hitel nyújtásához a Színház- és Film Intézet Kft. részére.

c./ A Szenátus az előterjesztés szerint támogatja a Színház- és Film Intézet Kft 2009. évi pénzügyi tervének elfogadását.”

Kíváncsian várjuk, mit kezd tehát a MAB azzal az intézménnyel, amelyben oktatás helyett jobbára pénzmosás folyik, amelynek nincs rektora, csak rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettese, aki sportot űz az elbocsátásokból, minden valószínűség szerint azért, hogy az oktatásra átutalt állami támogatásból minél nagyobb összegeket szabadíthasson fel nem oktatási célokra. Hogy akkor mire? Erre egészen kézenfekvő magyarázatok vannak:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/04/03/finances-and-politics-of-the-vice-rector-balla-balla-%E2%80%9Djobbikos%E2%80%9D-penzugyi-jateka-a-karolin/

Der Vorzeigschüler Péter Balla (Felmutatás)

Péter Balla the eager beaver (Felmutatás)

Posted by jhnnsclvn on szeptember 26, 2010

Szerző: Pszichiáter

Nem az Úr felmutatása, hanem egy bérleté, amiről itt most szó lesz.

Szeptember 25-én 14:04 perckor Balla Péter a Kálvin téri metró mozgólépcsője előtt felmutatta bérletét az ellenőröknek. Ebben a felmutatásban benne volt Balla Péter egész karaktere. A stréber kisiskolás, amilyen Balla gyerekkorában volt, és amilyennek meg is maradt. Az infantilis, tekintélytisztelő, örök kisebbrendűségi érzésben szenvedő és örökös bizonyítási vágytól gyötört személyiség.

Már ahogy megközelítette a mozgólépcsőt. Fekete öltönyben fehér gallérral, a homlokán lévő kopasz foltra fésült, zselével rögzített hajjal, kis, feketére festett bajusszal, kezében egy fekete, kisméretű, gurulós börönddel, amelynek nyele felért a hónaljáig – valószínűleg nem a börönd méreteivel volt gond, hanem tulajdonosának méreteivel – a Kálvin téri aluljáróban feltűnt a református egyetem egyetlen állva maradt rektorhelyettese (a többi már bedőlt). Mikor átment a jegypecsételő automatákon, megtorpant. Zsebéhez kapott. Megtapogatta. Elővette. Sietős lépteit egyenesen az ellenőrök felé irányította, igyekezvén felhívni magára a figyelmet – hiába. Nyilvánvaló volt, mit akar: szembesülni velük és … felmutatni. S mikor az ellenőrök kettős sorfalához ért, valóban felmutatta. Jobbkezével a bal keze felől álló ellenőrnek.

Mit, felmutatta! Felemelte, vállmagasságnál is magasabbra. Irritálva érezve magát, hogy az ellenőrök nem kíváncsiak sem rá, sem a bérletére, szembefordult a bal oldalon álló ellenőrrel és majdnem a képébe tolta. Az ellenőr rá se hederített. (Az ellenőrök, tudvalevőleg, csak azokra hederítenek, akiknek NINCS bérletük. De Ballának VAN bérlete. Vastag fekete keretes tokban tartja, zakója belső zsebében. És olyan nyilvánvaló, hogy van neki. A stréber kis képére van írva. Az ellenőrök pedig kitűnő pszichológusok.)

Ballának láthatólag fontos lett volna a szemkontaktus, egy elismerő biccentés, hogy az ellenőr nyugtázza, látta a dokumentumot, és elégedett vele. Mint egy kisiskolás, aki a házi feladatát felmutatva a tanítóbácsinak, várja a dícséretet. Már a mozgólépcsőn állva is balra fordulva maradt, görcsbe rándulva, felemelt kézzel. Aztán alábukott. Sikerélmény nélkül kellett beszállnia a metróba, elrobognia a Nyugatihoz, és felszállnia a 14:23-kor induló Vércse InterCityre, hogy időben megjelenjen Debrecenben a zsinati elnök színe előtt.

A bérletfelmutatás fent megfigyelt és leírt módja tipikus Balla-gesztus. Aki a saját honlapjára kiteszi az átvilágítási dokumentumot és az egyetemi honlapra a megbízólevelét, az belül tele van bizonytalansággal. “Nekem van legitimációm”, harsogják ezek a dokumonetumok. Balla viszont ezt olvassa ki belőlük: “alkalmas vagyok arra a feladatra, amellyel megbíztak”.

A kirakatba tett dokmentumok, a családi fotóalbum (Balla Péter honlapján) és a tegnapi bérletfelmutatás mind azt bizonyítja, hogy a Károlit jelenleg irányító rektorhelyettes, Balla Péter személyiségfejlődésében nem jutott túl a stréber kisiskolás fokon. Lelke egy merő összerándult görcs, amely soha nem tud kioldódni, ellazulni. Állandóan meg kell felelnie – a családban, ahová beházasodott, és amely három számmal nagyobb, mint a saját mérete – a családfőnek és gyermekeinek, az egyetemen pedig Bölcskei Gusztávnak és két pesti helytartójának, Sepsi Enikőnek és Kovács Barnabásnak.

Szegény Balla Péter! Már csak lelki egyensúlya és egészsége érdekében is azonnal fel kellene hagynia a nem rá méretezett feladatokkal. Ő azonban, mint azt a reformatus.hu oldalon megjelent interjújából tudjuk, még sokáig maradni akar.

Most is azért ment Debrecenbe, hogy megbeszélést folytasson az alkoholizmus által már erősen lepusztított zsinati elnökkel. Azaz megbeszélje, hogy lehetne még elodázni a rektori pályázat kiírását.

A bérletét buzgón felmutató Balla Péter, akit az utóbbi időben oly sok kudarc ért, a tegnapi Kálvin téri BTK-s diplomaosztó után egy kis sikerélményre vágyott. Az egyetlen ember, akitől ezt még megkaphatta volna, a mozgólépcső tetején a Balla balján álló Kálvin téri BKV ellenőr, megtagadta tőle ezt az apró szívességet, amely legalább a Nyugati pályaudvarig melengethette volna Balla Péter jéghideg, éjsötét lelkét. Frusztrált hősünk nehezen törődött bele az újabb kudarcba. A mozgólépcsőn balra fordulva még sokáig fixálta vágyakozva az őt levegőnek néző BKV-ellenőrt. Leverő élmény lehetett letesztelnie, mennyit ér ő a világban – a talárja nélkül. Mert hogy nem a ruha teszi az embert, az Balla Péterre biztosan nem igaz. Ő annyira icipici pont, olyannyira jelentéktelen, hogy őt csak a talárja teszi láthatóvá. Különben levegő. A talárja nélkül senki és semmi.

Biztosan ezért ragaszkodik annyira hozzá…

Kezelési utasítás Ballához:
ld. itt, a poszt végén: "3 dolog"-ra kattintva
http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/09/26/peter-balla-the-eager-beaver-felmutatas/

Stinkendes Fleisch (Büdös hús)

Stinky meat (Büdös hús)

Posted by jhnnsclvn on szeptember 23, 2010

„Azok, akik mindent megtesznek a Református Egyetemen elkövetett bűncselekmények elkenéséért, eltorzításáért, letagadásáért, mások nyakába varrásáért (…), azzal próbáltak eddig kibújni a felelősség alól, hogy a blogunkon publikált posztok becsületsértők és rágalmazók. Miután megjelent a neten a MAB-határozat, ezzel már nem érvelhetnek (…). …. Bitorlói ezek az egyetemi vezetők Luther és Kálvin nevének, de bizonyosan nem az örökösei. … diktatorikus módszereket alkalmaznak, s mert érveik nincsenek, s mert önkritikára képtelenek, rendőrséggel, bírósággal fenyegetőznek. Mintha az lenne a bűnös, aki beszél róla, nem pedig az, aki elköveti. Mi a bűn? A bűncselekmény elkövetése, vagy annak leleplezése? Az egyetem és az egyház vezetői szerint nyilvánvalóan az utóbbi….”

Fenti idézet egy tavaly novemberi posztunkból származik, amelyben Judge nevű kommentelőnk a hírnévrontás és az önlejáratás között tesz világos különbséget. Újraolvasásra ajánljuk:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2009/11/14/can-be-blogs-defamatory-lehet-e-ragalmazo-egy-blog/

Hallgatom a tavaly nyáron a Rektori Hivatalban készült hangfelvételt, és egyik ámulatból a másikba esem: Szabó András, Balla Péter, Pethő Sándor, Tanka Endre, az azóta elcsapott ex-főtitkár, Prekker Judit és az azóta szintén elcsapott minőségbiztosítási koordinátor, Vanó Renáta egyöntetűen azt az utasítást adják Hima Gabriellának, az IDI akkori vezetőjének, hogy vezesse félre a MAB-ot. Mondja azt, hogy mind a 4 védés szabályos volt. Hazudjon az egyetem érdekében. Mindezt abban a szituációban, amikor már nincs miért, mert Szabóék lebuktak. A MAB már a vizsgálat kezdetén táblázatban mutatta ki a témavezetések anomáliáit, pl. hogy az angolos medievista Petrőczi egy 20. századi magyar íróról, férje, a régi magyaros Szenci Molnár kutató Szabó, pedig állítólag Hermann Hesséről vezetett disszertációt. A hangfelvétel egyik helyén Szabó éppen azt bizonygatja, hogy a jelölt témájának és a tanár kutatási területének fednie kell egymást. Hima szerint enyhébb következményekkel járna beismerni, ami már nyilvánvaló, mint még jobban lebukni. Prekker: „Milyen lebukás? Nem értem.” Szabó kontrázik: „Milyen lebukás? Én sem értem.” Balla Péter kenetteljesen hangsúlyozza, hogy az IDI-nek jóhírűnek kell lennie, miközben unokaöccse, Mészáros Márton szörnyűséges csalása már 2 hónapja világ csúfjára fent van az interneten, mint ahogy Baranyai Katalin ELTÉ-n nyilvánosan megbukott dolgozata is…

Képzeljük el, hogy egy jóhírű élelmiszeráruház romlott felvágottat árul. Az egyik részlegvezető szól az osztályvezetőnek, hogy ezt vegyék le a polcról. Az osztályvezető ezzel szemben azon az állásponton van, hogy azt is el kell adni. Körbejár az áruházban, bemegy az igazgatóságra, és mindenhol elhinti, hogy a részlegvezető nem az áruház érdekeit kéviseli, összeférhetetlen, ki kell rúgni. Néhány vásárlónak megfekszi a gyomrát a romlott felvágott, ezért vizsgálatot indítanak az áruház ellen. A részlegvezetőnek volt igaza, a hús tényleg büdös. El kellene csapni az osztályvezetőt. Ám az valakinek a rokona. Ezért meghamisítják miatta a vizsgálat eredményét, és mindent a részlegvezetőre fognak. Az áruházat a vevők elkerülik. A részlegvezetőt hírnévrontás miatt kirúgják.

A Károli jelenleg a legrosszabb hírű magyar felsőoktatási intézmény. De nem azért, mert rosszhírét keltik, hanem azért, mert amit mondanak róla, az mind igaz. A „hús”, amit árul, tényleg büdös. Ennek a büdös húsnak neve is van. Úgy hívják, hogy MÉSZÁROS MÁRTON.

No Calvinist! (Csak ne legyen református!)

Két pályázati felhívást jelentetett meg a Károli az Oktatási és Kulturális Közlöny 24.sz. 2010. augusztus 24-i számában. Tanszékvezetői pályázatot hirdetett az intézmény a Magyar Nyelvtudományi Tanszéken és az Angol Nyelvészeti Tanszéken.

A Balla Péter mb. rektor által aláírt két szöveg összehasonlítása komoly tanulságokkal szolgál.

“A Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetőjének a következő feltételeknek kell megfelelnie:

– minimum nyolcéves felsõoktatási gyakorlat,

– legyen a hazai és a nemzetközi tudományos életben ismert és elismert szakember,

- ismerje a hazai felsõoktatásban támasztott követelményeket és igazodjon el a hivataloseljárásokban,

- legyen alkalmas vezetõi szerepkörre.”

(Nem ártana egyébként a hivatalos eljárást a magyar helyesírás szabályai szerint két szóba írni, de ez csak azt mutatja, mennyire szükség van magyar nyelvészekre.)

“Az Angol Nyelvtudományi Tanszék vezetőjének a következő feltételeknek kell megfelelnie:

– szakirányú egyetemi végzettség,

– PhD-fokozat nyelvtudományból,

– felsõoktatási vezetõi gyakorlat,

– felsõfokú idegennyelv-ismeret legalább egy nyelvbõl,

– az egyetemmel létesített teljes munkaidejû (fõállású) munkajogviszony,

- az egyetem küldetésnyilatkozatában megfogalmazott szellemiség elfogadása.”

Vessük össze a két szöveget!

Apróságokkal nem foglalkozunk, azzal ti. hogy ha valaki az angol tanszékre jelentkezik ”szakirányú végzettséggel”, azaz angol szakos diplomával, akkor „legalább egy nyelvből”, azaz angolból van felsőfokú nyelvismerete.

Koncentráljunk a két szöveg különbségére!

1. Az Angol Nyelvtudományi Tanszék vezetőjének:

rendelkeznie kell szakirányú egyetemi végzettséggel.

A Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetőjének pályázatából hiányzik ez a feltétel: tehát aki a Magyar Nyelvtudományi Tanszéket vezetni szándékozik, annak nem kell rendelkeznie ezzel, tehát lehet valaki tanszékvezető a Károlin magyar szakos diploma nélkül!

2.Az Angol Nyelvtudományi Tanszék vezetőjénél követelmény az egyetem küldetésnyilatkozatában megfogalmazott szellemiség elfogadása.

A Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetőjénél nem követelik meg, hogy elfogadja „az egyetem küldetésnyilatkozatában megfogalmazott szellemiséget”.

Összefoglalva: A Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetője ne legyen magyar szakos és református szellemiségű!

„A pályázatokat a Károli Gáspár Református Egyetem Rektori Hivatalához a közzétételtõl számított 30 napon belül kell benyújtani (1091 Budapest, Kálvin tér 9.)”

(A közzé tétel két szóba írandó, de ezen nem akadunk fel. Nagy szükség van ott nyelvészekre, csakugyan!)

Mi viszont azt tanácsoljuk a magyar szakos diplomával rendelkező, a magyar nyelvtudomány területén tudományos munkásságot kifejtő, a református felekezethez tartozó nyelvészeknek, NE PÁLYÁZZANAK! Nem nekik írták ki ezt a pályázatot!

Akkor hát kinek is? Honti László akadémikus nem vállalja tovább a tanszék vezetését, mondjuk, Udinéból ez eddig se lehetett neki könnyű. A családi kötelékeket mindig is nagyra becsülték a Károlin, lásd Szabó András és Petrőczi Éva többszörös alá- és fölérendeltségét a karon. Honti legszívesebben feleségére, Varga Mártára hagyományozná a tanszékvezetést, ez azonban nem megy a hölgy teljes kommunikációképtelensége miatt. Ezért a feleség barátnőjére, Fóris Ágotára esett a választás. Ő azonban olasz-spanyol szakos diplomával rendelkezik és a református szellemiségnek sem mutatta eddig a jelét.

Mivel tehát egy normális pályázatnak többszörösen sem felelne meg: az ő személyére szabták a pályázatot.

Ez a keresztyén szellemiség és erkölcs a Károlin Balla Péter értelmezésében.

GRAMMATICUS



A pályázati szövegek összehasonlításából véleményünk szerint még egy következtetés adódik. Nevezetesen, hogy a Magyar Nyelvtudományi Tanszékre kiírt pályázatot nem református ember fogalmazta, és még csak át sem olvasta. (Hogy nem nyelvész, az a helyesírási hibák alapján is nyilvánvaló.) Vagyis nem Balla Péter. De nem is a Kar jelenlegi dékánja, Szabó András, aki ha nem követi is a református szellemiséget, azért másoktól megköveteli, min ahogy Sepsi Enikő sem, akinek már a bölcsőjét is református szellemben ringatták. De akkor ki? Az, aki a nyelvésztanszék vezetésére Fóris Ágotát kiválasztotta: Kulcsár-Szabó(-Hansági) Ágnes. Ő képviseli az állandóságot és a folytonosságot a régi és az új vezetés között, és egyben garancia arra, hogy a Sepsi-érában a Szabó-érához képest semmilyen változás nem lesz. Ő adta a tanácsot Szabónak, és ő fogja Sepsinek is. Továbbra is az fog történni a Karon, de talán az egész egyetemen is, amit ő akar. Vagyis a szakma és a református szellemiség továbbra sem szerepel a prioritások között. Hogy akkor mi? Az, ami eddig: PÉNZ és HATALOM. – A szerk.