Freitag, 1. Juli 2011

Was Tibor Fabiny informer? Informátor volt-e Fabiny Tibor?

Was Tibor Fabiny informer? Informátor volt-e Fabiny Tibor?

Szerző jhnnsclvn @ március 26, 2011

A Kálvinista Kommunikáció című poszt rövidítve közli Fabiny Tibor professzornak 2010 nyarán a Kari Tanács előtt felolvasott hozzászólását. Ez volt gyakorlatilag az utolsó kísérlet a Károli BTK-n a normális kommunikáció helyreállítására – konkrét javaslatokkal, intézkedési tervvel. A beszéd vége felé Fabiny professzor említést tesz egy számára fájó, személyes ügyről, amely valószínűleg a beszéd keletkezésének közvetlen oka lehetett:

„Akik olvasták a blogot, tudják, hogy – számomra teljesen váratlanul – több mint egy hónapja én is egy gigantikus méretű verbális támadásnak lettem kitéve.”

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/03/18/calvinist-communication-kalvinista-kommunikacio/

Ki és miért támadta meg Fabiny Tibort? Ki gyűlölte őt annyira, kinek állhatott útjában? Ki és mit akarhatott elérni azzal, hogy Fabiny Tibort megrágalmazta?

2010 áprilisában valaki eljuttatott a blogra egy szupertitkos dokumentumot: azt, amit Balla Péter megbízott rektor nevében fogalmazott a Kari Doktori és Habilitációs Tanács 2010. április 9-én délelőtt a BTK Reviczky utcai épületében a MAB elnökének, Bazsa Györgynek, ugyanabban az időben, amikor néhány méterrel arrébb, a Rektori Hivatal Kálvin téri épületében Balla Péter mb. rektor – dr. Takács János László ügyvéddel és dr. Kovács Zsolt Csaba gazdasági igazgatóval egy elbaltázott kísérletet tett Hima Gabriella professzor asszony kirúgására. A Kari Doktori és Habilitációs Tanács beavatott tagjai – Szabó András, Hansági (Kulcsár-Szabó) Ágnes, Hermann Zoltán, Kovács Árpád és a Maedchen für alles Eisemann György – különleges izgalomban várták a Rektori Hivatalból a híreket, és Hima Gabriella kirúgását már a levélbe is belefogalmazták. A sors azonban megtréfálta őket. Úgy esett végül, hogy a kirúgás – a Dupla-Szabó banda legnagyobb sajnálatára – akkor meghiúsult, a a MAB elnökének írt levél viszont egy héttel előbb látott nyilvánosságot a blogon, mint ahogy továbbították volna a MAB-ba:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/04/24/cynical-reply-to-the-accreditation-board-balla-peter-cinikus-valasza-bazsa-gyorgynek/

Balla Péternek 2010. április 24-én reggel fennakadt a szeme, amikor meglátta az interneten saját még el nem küldött levelét, amit aztán egy hét múlva tényleg postára adott Bazsa Györgynek.

Fabiny úgy került a képbe, hogy a levél továbbítását a blogra, miként az akkoriban viszonylag sok angolos anyagét is, ráfogták.

Nemcsak Balla Pétert foglalkoztatta a levél rejtélyes eljutása a blogra, hanem bennünket is. A rejtélyt még nem sikerült maradéktalanul megfejtenünk, de miután most birtokunkba jutott egy megdöbbentő dokumentum, úgy véljük, jóval közelebb kerültünk a nyitjához. A dokumentum valódinak tűnik, de hitelességét még ellenőriznünk kell. Azt követően meg fogjuk osztani a blog olvasóival.

Kérdésünk változatlanul: Vajon ki továbbította a blogra a Balla Péter nevében a Mab elnökének írt levelet, és hogyan terelte Fabiny professzorra a gyanút? Ki és miért akarta a Károli közvéleménye előtt lejáratni Fabiny Tibort?

Ha a most birtokunkba került e-mailt – ellenőrzés után – néhány nap múlva feltesszük a blogra, talán sikerül közelebb kerülnünk a válaszokhoz.

Kategória: Balla Péter, Károli Egyetem BTK, Károli University of the Reformed Church | Címke:: Balla Péter keresztyéni kirúgási akciója egy lázas fekvő beteg kollégája ellen, Balla Péter levele a MAB-nak 1 héttel korábban már a blogon, Fabiny Tibor megrágalmazása | Szerkesztés | 43 Hozzászólások »

Still free (Még szabadlábon)

Still free (Még szabadlábon)

Szerző jhnnsclvn @ március 22, 2011

Szerző: Lovehunter

A Szegedi Rendőrkapitányság és az Országos Rendőrapitányság által indított büntetőeljárás gyanúsítottja, Mészáros Márton (vagy Mészáros István? – maga se tudja már), hírek szerint “könyvbemutatót” tart az Andrássy úti Írók boltjában.

Minden érdeklődőt, aki már a blogról és – visszavont fokozatai miatt – a MAB honlapjáról még csak távolról ismeri őt, szeretettel vár.

A közös beszélgetés tárgya látszólag egy könyvbemutató, valami irodalmi olvasókönyv, amit Mészáros (mert csak a vezetéknevét tudjuk bizonyosan) állított össze. Híres örök doktoranduszunk annak a létfontosságú kérdésnek az eldöntésében várja a közönség segítségét, mi is az ő keresztneve: Márton avagy István? Ez számára sorsdöntő kérdés, a szó szoros értelmében. Mártonként már egy kicsit lejáratta magát: ellenőrző- és bizonyítványhamisításokkal, kicsapásokkal, bukásokkal, hamis nyelvvizsgával és egy csalás miatt anullált PhD-kísérlettel. Ezért felvette tisztes nagybátyja tisztes keresztnevét, az Istvánt, és Szegeden már ezzel a névvel próbálkozott, de ugyanazzal a dolgozattal. István néven is lebukott. Most egy szerencsésebb, harmadik keresztnévre vár javaslatot a közönségtől. Ezt az ópuszt már azon a néven akarja majd PhD-fokozatra benyújtani, még nem tudni hova. Ebben az ügyben is várja a javaslatokat, doktori iskolák vezetőinek jelentkezését. (Balázs Mihály Szegedről már állítólag újból jelentkezett.)

Minden bizonnyal elkíséri őt a bemutatóra illegális oldalbordája, Ágnes asszony, akivel komplementer módon szerencsésen kiegészítik egymást. Ágnes asszonynak – Mészárossal ellentétben – csak a keresztneve bizonyos. Ő nem tudja eldönteni, milyen vezetéknéven hamisítson számlákat, okiratokat, nyelvvizsga-papírokat (nem magának: Mészárosnak, aki semmilyen nyelven nem tud, de ez nem baj, mert Ágnes asszony sem). Dékánhelyettesként és tanszékvezetőként aláírta már a Kulcsár-Szabó és a Hansági nevet is, de egyik sem jött be: okirat- és identitáshamisítás miatt ellene is büntetőeljárás folyik. Most azon gondolkodik, hogy hozzámegy élete nagy szerelméhez, a képen látható Mészároshoz, aki keresi párját és a keresztneét. Ágnes asszony is keresi a párját és a vezetéknevét. Vajon szerencsés lenne-e, ha felvenné a Mészáros nevet? Mit szólnak kedves olvasók ehhez a még nem kompromittált kombinációhoz: Mészáros Ágnes? Szerencsés-e továbbá, ha a pár hölgytagja ennyire domina? (Mert a képen brutálisnak tűnő férfipartner Ágnes asszonnyal szemben egy érző szívű “cuncimókus”.)

Segítsenek eldöneni a magyar felsőoktatás leghíresebb párosának dilemmáját! Mészáros (?) és (?) Ágnes szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt ma délután 4 órakor az Írók boltjában, a nyilvános kézfogóra:

http://www.facebook.com/event.php?eid=190273914341268

Kategória: Károli Egyetem BTK, Károli University of the Reformed Church, Kulcsár-Szabó Ágnes, Mészáros Márton | Címke:: Írók bolja márc. 22. 16 óra, Hansági (KulcsárSzabó) Ágnes név- identitás- és okirathamisítás, Mészáros Márton csalás okirat- és identitáshamisítás | Szerkesztés | 55 Hozzászólások »

Calvinist communication (Kálvinista kommunikáció)

Calvinist communication (Kálvinista kommunikáció)

Szerző jhnnsclvn @ március 18, 2011

A kálvinista kommunikáció – legalábbis a Károlin – a hallgatás. Pontosabban az elhallgatás. Nem akárminek az elhallgatása, hanem a bűncselekményeké. Hallgatás akkor is, amikor a bizonyítékok már napvilágra kerültek. Balla Péter szerint az erkölcsiség azt jelenti, hogy amit nem ismernek be, az nincs.

A Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának két lutheránus professzora – Hima és Fabiny – ezzel ellentétes állásponton volt. Hima kezdettől a nyílt kommunikációt képviselte. Megpróbálta nyílt levelekben tájékoztatni kollégáit, és az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatóit a történtekről. Erre a lesből hátba támadó Szabó András és a született intrikus Hansági Ágnes brutálisan megrágalmazta, előbb az egyetem, majd az internet nyilvánossága előtt. Fabiny – bedőlve a rágalmaknak – először melléjük állt, és 2009. szeptemberében nyílt levélben támadta meg Himát. Majd amikor fél évvel később, 2010 áprilisában ő is brutális rágalmazás áldozata lett, pálfordulást hajtott végre. Kiállt a Kari Tanács elé, és már ő is a nyílt kommunikációt, a tények feltárását, a hibák beismerését és a korrekt tájékoztatást követelte. Nem könnyen tette, hanem mint a bibliai , sőt, mint a babitsi Jónás, saját belső tiltakozását, habozását nagynehezen leküzdve, de felszólalt a bűncselekmények eltussolása ellen. Sőt, 3 javaslatot terjesztett a Kari Tanács elé, legalább az egyikben határozatot sürgetve. Felszólalását fagyos csend fogadta. Ez nem volt meglepő: az ülést még a Duplaszabó (azaz Szabó András – Kulcsár-Szabó Ágnes) páros vezette le Koncz Bettyke és a korrupt HÖK hathatós támogatásával. Sepsi Enikő, akkor még főtitikár, és még csak várományosa a BTK dékáni székének, csupán az ülés ment oda Fabinyhoz gratulálni és egyetértéséről biztosítani. Nyilvánosan nem védte meg.

Sepsi azóta a BTK dékánja lett. Semmi sem akadályozta meg abban, hogy Fabiny javaslatait végrehajtsa. De nem tett semmit az Irodalomtudományi Doktori Iskolában történt bűncselekmények nyilvánosságra hozásáért. Ugyanúgy hallgat és hazudik, mint elődei.

Az alábbiakban közöljük azokat a részleteket Fabiny Tibor professzor retorikailag tökéletesen megkomponált felszólalásából, amelyek 2010 júniusában a kari és az egyetemi vezetés kommunikációs hibáira hívták fel a figyelmet, és azok sürgős orvoslását kérték.

A felszólalás – fentiekből következően – pusztába kiáltott szó maradt …


Szerző: Fabiny Tibor

Tisztelt Kari Tanács!

- Köszönöm, hogy szót kapok, s hogy a kari vezetés felvette a KT napirendjei közé az általam javasolt napirendi pontot, amelynek ez a címe: „Hitelrontás az Egyetemen”.

- Van, egy olyan több mint egy éve tartó, egyetemüket, s elsősorban karunkat érintő jelenség, eseménysorozat, amelyről eddig nyíltan, egymás között nem beszéltünk.

- Ez az u.n. „botrányblog” kérdése.

- Szeretném emlékeztetni a Kari Tanácsot, hogy szeptemberben, a tanév elején 2009. szeptember 9-én Hima Gabriella professzor asszonynak írt Nyílt levelemben ezt a kérdést már szóvá tettem.

- Akkor szó szerint – többek között – ezt írtam:

Nagyon szeretném hinni, hogy nem Te biztatod, nem Te támogatod e levelek szerzőit! E módszerek nemcsak egy egyházi egyetem tanáraihoz és diákjaihoz, hanem minden jó ízlésű emberhez méltatlanok! Ám ha nem Te állsz mögöttük, akkor miért nem határolódsz el tőlük??? Megkérlek, hogy legalább az én megnyugtatásom végett, nyíltan határolódj el ettől a szűnni nem akaró internetes botrányhadjárattól!

Ugyancsak szeptember 9-én erre a kérésemre a professzornő az alábbiakat válaszolta:

Hogy az általad említett blogoktól miért nem határolódom el nyíltan?
Mert eszembe sem jutott, hogy ezekkel engem kapcsolatba hozhatnak. ….Természetesen semmi közöm hozzájuk, e felől megnyugtathatlak. Az ott olvasottak azonban engem egyáltalán nem nyugtatnak meg. Viszont éppen mert semmi közöm ezekhez, befolyásom sincs rájuk.

- …..

- ….

- … tavaly szeptember óta elszabadult a pokol. Ennek tüze virtuális lángba borította a Károli Gáspár Református Egyetemet.

- A blogot olvassák (…) a külvilágban: kollégáink más egyetemeken, a MAB-ban, a püspöki hivatalokban stb.

……

- Miért olvassák …?

…. „A dokumentumok magukért beszélnek”. „Ha tized annyi igaz, amit ott leírtak, akkor is döbbenetes” – mondják soka

- S ki kell mondanunk: a Kar vezetése is sajnálatosan elhallgatta, nem kommunikálta egyértelműen a doktori védésekkel kapcsolatos szabálytalanságokat, amelyeket a MAB vizsgálat feltárt.

- Az őszinte szó, a hibák nyílt és bátor beismerése hitelessé tette volna a vezetői megnyilvánulásokat

- Sokan azért kezdték olvasni a blogot, mert az … igazságot ott vélték megtalálni, nem voltak bizalommal az vezetés iránt.

- …

- …

- A KDHT-n elhangzott, hogy a diákok is kérdezik: 1. Miért hallgat az intézmény? 2. Miért nem védi meg az oktatóit?

- Tisztelt Kari Tanács!

- Tudom, hogy a blog ellen nehéz, sőt egyenesen lehetetlen harcolni. De hitem szerint mégsem értelmetlen.

- Három javaslatot szeretnék előterjeszteni:

- 1) A KT felé: KT végre – egy év után – nyíltan beszéljen erről a jelenségről! („Ki elfedi, az csak növeli a bajt”. ) Legalább egymás között tematizáljuk a kérdést !

- 2) A KDHT és a kari vezetés felé: a KDHT elnöke és a kari vezetés egy következő KT alkalmával nyíltan tárja fel a KT tagjai előtt a doktori védések során elkövetett és a MAB által feltárt hibákat ill. azok orvoslását.

- 3) A Szenátus felé: a KT írásban kérje a Szenátust, s az Egyetem vezetését, hogy egy nyilatkozatban mutassanak rá, hogy a sajnálatosan kialakult kommunikációs helyzet ártalmas az Egyetem jó hírnevének, rontja az itt dolgozó tudósok és tanárok hitelét, és mérgezi a légkört. A nyilatkozat tegye világossá, hogy az Egyetem vezetése a jövőben mindent meg kíván tenni a helyzet orvoslásáért, hiszen egy keresztény alapítású és szellemiségű intézmény a megpróbáltatás idején is a reményre épít, amely elválaszthatatlan a hittől és a leleményes szeretettől. (Erről az utóbbiról kérem, hogy ma történjen szavazás!)

- Mivel az egyházi egyetem a társadalomban morális szerepet is betölt, helyzetünk megértése és orvoslása szempontjából az emberi erkölcs alappillérére, a Tízparancsolatra hivatkozom.

- A református egyház egyik hitvallási irata, a Heidelbergi Káté ezt (a 9. parancsolatot) így magyarázza:

Mit kíván a kilencedik parancsolat?

F.: Azt, hogy senki ellen hamis tanúbizonyságot ne tegyek. Senki szavait el ne csavarjam. Ne legyek rágalmazó, vagy mást gyalázó. Senkit könnyen és meghallgatás nélkül meg ne ítéljek, se ne segítsek elítélni. Hanem kerüljek mindenféle hazugságot és csalárdságot, mint az ördögnek tulajdon műveit: ha csak magamra nem akarom vonni Isten rettenetes haragját. Hasonlóképpen, hogy a törvényben és minden más eljárásban az igazságot kedveljem, őszintén beszéljek és valljak. Felebarátom becsületét és jó hírnevét tehetségem szerint oltalmazzam és előmozdítsam.

Végezetül egy személyes megjegyzést is szeretnék tenni.

Akik olvasták a blogot, tudják, hogy – számomra teljesen váratlanul – több mint egy hónapja én is egy gigantikus méretű verbális támadásnak lettem kitéve.

A verbális támadásra – szintén váratlanul, egy vasárnap reggel – verbális vigaszt kaptam a 64. zsoltár szavaiban

…..

„Védj meg a gonoszok ármánykodásától,
a gonosztevők dühöngésétől! …“

Tisztelt Kari Tanács!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Kategória: Balla Péter, Károli University of the Reformed Church, Kulcsár-Szabó Ágnes, Szabó András | Címke:: Fabiny Tibor a babitsi Jónás próféta szerepében, hibák és bűnök kommunikálásának követelése, kálvinista hazugság és elhallgatás | Szerkesztés | 74 Hozzászólások »

The dumb captain (Néma kapitány)

The dumb captain (Néma kapitány)

Szerző jhnnsclvn @ március 13, 2011

Szerző: Kommédia

Intézményi válságok idején a dolgozóknak világos üzenetre van szükségük. Az intézmény vezetőinek ilyenkor ki kell menniük a közvetlen frontvonalra. Befelé el kell mondani a teljes igazságot. Kifelé pedig kitűzni a diadalmas zászlót.

Gyerekkoromban olvastam Jules Verne Némó kapitányát. Most ez beugrott, ahogy a Károli ügyeit kívülről figyelem. Balla Péter nem Némó, hanem Néma kapitány. A kommunikáció csődje.

Jó pár éve oktatok kommunikációt és médiatudományt egy másik egyetemen. De ilyen kommunikációt, amilyen a Károlin folyik, munkahelyen még nem láttam. Pontosabban nincs mit látnom, mert nem folyik. Ha folyna vagy folyt volna, valószínűleg nem jött volna létre a Jhnnsclvn’s blog sem.

Amikor egy intézmény válságos helyzetben van, a profi kommunikáció életmentő lehet. A Károli már két éve válságban van, és nemhogy lábalna kifelé, hanem csak süllyed benne, vergődik, fuldoklik.

Ha egy intézmény rendkívüli állapottal konfrontálódik, át kellene szervezni a működését. Ha a történteket és a szükséges intézkedéseket nem kommunikálják megfelelően befelé és kifelé, az image- és reputációveszteséggel, végső soron gazdasági csőddel jár.

Különösen válsághelyzetekben van szüksége az intézmény dolgozóinak olyan világos perspektívára, amely biztonságot közvetít, kijelöli a cselekvési teret és priorizálja a feladatokat. Ha ezt Balla Péter rektorként nem tudja, és Kovács Barnabás stratégiai igazgatónak sincs fogalma róla, akkor miért nem kérdezik meg a Kommunikáció tanszék szakembereit? Talán azért mert nem szakemberek? Mert Sepsi Enikő úgy csöppent a kommunikációba, mint Pilátus a Credóba?

Alapszabály, hogy krízis idején a helyzetet a dolgozók számára őszintén, érthetően, követhetően kell kommunikálni, mert különben idegen hang veszi át a szócső szerepét. Az intézmény csúcsvezetőségének, elsősorban Balla Péternek, aki – társait kiirtván – sokáig egyedül uralta a Rektori Hivatalt, úgy kellett volna informálnia kollégáit, hogy a hierarchia minden szintjére ugyanaz a magüzenet jusson el. Kellett volna … Mert a kapitány néma maradt.

Rendkívüli állapot idején a vezetés kezében van a megoldás kulcsa. A munkatársak közvetlen főnökei az elsődleges kommunikációs partnerek és a leghitelesebb információforrások. Legalábbis így kellene lennie.

Krízishelyzetekben 4 alapszabályt kell betartani:

1. A vezetőnek, azaz Ballának, ki kellett volna mennie a kommunikációs frontra, mert különben mindenki a maga verzióját terjeszti.
2. Az igazságot kellett volna mondania, mert aki egyszer hazudik, annak nem hisznek többé.
3. Röviden és világosan el kellett volna mondani, mit művelt Mészáros, Hansági és Szabó. Nem pedig hazudozni, és bűnbakot keresni.
4. A tájékoztatás után a felmerülő kérdéseket megválaszolni. Nem pedig „aki kérdez, az ki van rúgva” alapon (ld. Kapa), a kérdéseket elfojtani.

Aki hallgat, mint Balla, Szabó, Hansági, Pethő, azt kockáztatja, hogy a kommunikációs űrt mások fogják kitölteni: információkkal, esetleg ezek híján spekulációkkal, amelyek rontják az intézmény hitelét.

Rendkívüli helyzetekben az intézmény vezetőjének kellene elsőként nyilatkoznia, és nyilatkozataival megszabni a kommunikáció irányát. Ha nem nyilatkozik, vagy hazudik, az események maguk veszik át az irányítást, és a PR-részleg helyett összezavarodott, alulinformált dolgozók fogják tényfeltáró újságíróknak és internetes médiumoknak elmondani, mi folyik a intézmény falain belül.

Mit tett Balla Péter a saját rokona, Mészáros Márton csalása ügyében? A csalást az egyetem érdekének, sőt, „üzleti titok”-nak nevezve megtiltotta a róla való kommunikációt. Közben zajlott a MAB-vizsgálat, Mészáros fokozatát visszavonták, de Néma kapitány még mindig tartotta magát önként tett némasági fogadalmához. Azt a munkatársát, aki elejét akarta venni a katasztrófának, és a bűnügyet még a legelején megállítani, törvénytelenül kirúgta (Hima), ezzel újabb tápot adva újabb botrányos sztoriknak. Majd amikor kirobbant a másik csaló, Pethő Sándor ügye, Balla megint csak nem nyilatkozott. Se kifelé, se befelé. Ez nem böcsesség volt, hanem ostobaság. A tényekből és mások nyilatkozataiból hamar összeállt a sztori. Ezt Balla meg sem próbálta hangolni, finomítani. Vagy eleve nem is hitt Pethő ártatlanságában? Tudta, hogy nincs mit nyilatkoznia? Akkor miért nem rúgta már régen ki Pethőt?

Mi Balla Péter intézményvezető némasági fogadalmának tanulsága?

Az, hogy aki nem kommunikál, azt kommunikálják: újságok, blogok, a magyar tudományos élet és felsőoktatás különféle médiumai és kommunikációs csatornái. Például ez a blog.

Néma gyereknek az anyja se érti a szavát, mint ahogy Néma kapitánynak se a matrózai.

Kategória: Balla Péter, Károli University of the Reformed Church | Címke:: a kommunikáció csődje, Balla Péter, Hansági Ágnes, Mészáros Márton, Pethő Sándor, Szabó András | Szerkesztés | 64 Hozzászólások »

White collar crime (Intellektuális bűnözés)

White collar crime (Intellektuális bűnözés)

Szerző jhnnsclvn @ március 1, 2011

Szerző: Anthony

Az USA egyes egyetemein a végzős jogászok ellátogatnak a börtönbe, ahol találkozhatnak az ún. „fehér galláros” bűnözőkkel (angolszász területen így nevezik az intellektuális bűnözőket, szemben a kék munkazubbonyos, azaz „blue collar”, kétkezi bűnözőkkel). A praktikum bevallott célja a tanulmányok gyakorlati kiegészítése, a be nem vallott pedig az elrettentés: hova vezet a törvényszegés? A Károlin az egész képzés – képletesen szólva – börtönben folyik, bűnözők irányításával, szintén abból a célból: hova vezet a törvényszegés? A válasz itt: jóléthez, hatalomhoz, presztízshez, pénzhez.

Az USÁ-ban a gazdasági bűnözést is nagyon szigorúan büntetik, mint ahogy a büntetési tételek is jóval magasabbak, mint Európában és főleg Magyarországon. Ott nem fordulhatna elő, hogy olyan fehérgalléros bűnözők, mint Mészáros, Pethő, Hansági és Balla, akik együttesen úgyszólván az egész Btk-t kimerítik, szabadon grasszálhassanak. A károlis fehérgallérosok bűnözési repertoárja megdöbbentően széles: csalás, okirathamisítás, név- és identitáshamisítás, hivatali kötelességszegés, hivatali hatalommal való visszaélés, korrupció, pénzmosás, hűtlen kezelés, szubvenciós csalás (állami támogatás nem oktatási célra való fordítása), adócsalás (nullszaldós gazdálkodási mérleg adófizetés elkerülése céljából), sikkasztás. Eddig ennyi. De ha a rendőrség vizsgálódni kezd, többet is találhat.

Egy bűncselekményt még a fentieken kívül a Károli vezetői bizonyosan elkövettek, és ez a közérdekű bejelentő üldözése. Nagyon sok oktató szólalt már fel a bűncselekmények gyanúja miatt, és volt, aki tenni is próbált azért, hogy megakadályozza azokat. Mindnyájan rövid úton repültek az egyetemről.

Elsők között Varga Attila adjunktus a Neveléstudományi Tanszékről, aki a HÖKös csalásokról a kárvallott hallgatóktól értesült. Először csak asszertív magatartásra buzdította őket, majd látva, hogy falakba ütköznek, ő maga is a tettek mezejére lépett. Panaszt tett a BTK akkori vezetőinél, Szabó Andrásnál, Kulcsár-Szabó Ágnesnél és Györgyiné Koncz Juditnál a becsapott hallgatók nevében. Elmondta, hogy a hallgatók nem kapják meg az ösztöndíjukat, ám a listákon kedvezményezettként szerepelnek, és olyan is előfordult, hogy valamelyiküknek véletlenül a számlájára érkezett egy nagyobb összeg, amelyet a HÖK vezetősége azonnal visszakövetelt, mondván, téves utalás volt. Különösképp László Márton (HÖK-elnök), Szénási Károly (gazdasági elnök) és Szabó Andrea (tanulmányi elnök) visszaéléseit tárta fel. Varga Attila bejelentése nyomán a HÖK-vezetők és egyéb tagok ellen soha nem indult vizsgálat, ellenkezőleg, László Mártont a Kálvin téri templomban kitüntették, Varga Attilának pedig azonnali hatállyal fölmondtak.

A Varga Attilával szemben alkalmazott szankciót később vezető oktatókra is kirejesztették. Kapa Mátyásnak, az ÁJK dékánjának is azonnali hatállyal felmondtak, mert meg merte kérdezni, hová lett a jogi kar negyedmilliárdos tiszta bevétele. Hima Gabriella professzornak pedig betegállománya alatt visszamenőleges hatállyal mondtak fel, mert nem legalizálta a MAB előtt Mészáros Márton és Baranyai Katalin PhD-csalását. Hármójuk közül csak Kapa tudott magának – munkajogászként – végkielégítést kialkudni. Varga Attilát egy fillér nélkül rakták ki, Himának meg még visszamenőleges hatállyal az utolsó havi táppénzét is levonták, és kórházi kezelés alatt az egészségügyi biztosítását is megszakították, hogy példát statuáljanak: hiszen ő nem akárki PhD fokozatát kérdőjelezte meg, hanem Balla Péter rokonáét és Kulcsár-Szabó Ágnes intim barátjáét, Mészáros Mártonét.

Lehetetlen, hogy Bölcskei Gusztáv ne tudott volna a bűncselekményekről, hiszen a retorzióként alkalmazott kirúgásokat fenntartóként neki is jóvá kellett hagynia, és fenti oktatók, meg mások is, többször próbálták őt közvetlenül informálni a törvénytelenségekről, de a püspök elzárkózott a meghallgatásuktól.

A hallgatók lelkében azonban a sikeresen és következmények nélkül végrehajtott bűncselekmények termékeny talajra hullottak. Míg az amerikai diákokat csak tanulmányaik végén, elrettentő célzattal ismertetik meg a bűnözőkkel, a károlisok nevelését a képzés teljes időtartamára válogatott és sikeres, az életben jól boldoguló bűnözőkre bízzák. Nem csoda, hogy a munka és erőfeszítés nélküli siker útja vonzó számukra. Mi kell egy PhD-hoz? Nem kemény munka, csak egy pár oldalas fogalmazás, amit lehetőleg mással kell elvégeztetni. Mi kell egy MTA doktorihoz? 44 oldalas üres locsogás, és 3 db jelentéktelen, egyenként 3-4 oldalas publikáció. Mi kell egy professzori kinevezéshez? Néhány blickfangos idegen nyelvű, fiktív tanulmánycím.

A károlisok csaló és szélhámos oktatóiktól, bűnöző vezetőiktől ezt tanulták. Nem csoda, hogy már zsenge és harmatos korukban maguk is a bűnözés útjára léptek. Mert nemcsak azt tapasztalták meg, hogy bűnt elkövetni érdemes, hanem azt is – Varga Attila, Kapa Mátyás, Hima Gabriella és a többi, névtelen, áldozat példáján – , hogy becsületesnek lenni nem érdemes. Sőt, a Károlin halálos vétek, amiért nyilvános kivégzés jár.

Kategória: Balla Péter, Károli University of the Reformed Church, Kulcsár-Szabó Ágnes, Mészáros Márton, Szabó András | Címke:: adócsalás, csalás, hivatali hatalommal való visszaélés, hivatali kötelességszegés, hűtlen kezelés, intellektuális bűnözés a Károlin, közérdekű bejelentő üldözése, korrupció, név- és identitáshamisítás, okirathamisítás, pénzmosás, sikkasztás, szubvenciós csalás, törvénytelen kirúgások | Szerkesztés | 59 Hozzászólások »

Report on a suit (Jelentés egy perről)

Report on a suit (Jelentés egy perről)

Szerző anonymanalyst @ február 23, 2011

Megkaptuk végre Sztenográf részletes beszámolóját a 2011. február 4-i munkaügyi bírósági tárgyalásról. Közreadjuk – a szerk.


Szerző: Sztenográf


2011. február 4-én déli 12 órakor kezdődött az a munkaügyi per a Budapest II. ker. Királyfürdő u. 4. szám alatt, amelyet a Károli Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának szeptemberben eltávolított professzora, továbbiakban Felperes indított az egyetem (Alperes) ellen. (Felperes nevét éppúgy nem írjuk ki, mint az ÁJK egymást követően távozásra kényszerített dékánjainak neveit sem, hogy ne akadályozzuk őket további karrierjükben. Amellett úgyis mindenki tudja, kiről van szó. – A szerk.)

A munkaügyi per tárgya rendkívüli felmondás. Rendkívüli felmondással akkor élhet a munkáltató, ha a munkavállaló jelentős kötelességszegést követ el, és ez a kötelességszegés munkaviszonyból származik. Az 1992. évi XXII. Tv.96. § (4) bek. szerint “a rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül lehet gyakorolni.” Azaz a rendkívüli felmondás indoka csak olyan tény lehet, amely a felmondást legfeljebb 15 nappal megelőzi. 15. napon túli tényt bizonyítani nem lehet, mert ennél régebbi tény nem szolgálhat rendkívüli felmondás alapjául. Ez az ún. „szubjektív határidő” szabálya.

Kíváncsian vártuk tehát, milyen munkaviszonyból származó, súlyos kötelességszegést követhetett el egy fél éve betegállományban levő dolgozó. Ezt azonban ezúttal nem tudtuk meg, mert a Károli részéről csak egy frissdiplomás ügyvédbojtár jelent meg, aki a bíróság egyetlen kérdésére sem tudott válaszolni. Dr. Takács János László sztárügyvéd, akinek fellépését többen felajzva vártuk, távolmaradt.

A háromtagú tanács előtt fenti időpontban és helyen megjelent viszont Felperes és jogi képviselője , továbbá érdeklődő hallgatóság, köztük újságíró is.

Az Alperest képviselő frissdiplomás kislány (a blogon népszerű beceneve „Nyuszifog”) felpattant, és halk, de határozott nyuszihangon kérte a bíróságot, hogy rúgja ki a közönséget. Bíróság: „A tárgyalás nyilvános.” Nyuszi: „A közönség egyenként igazolja magát”. Bíróság: „A hallgatókat megilletik a személyiségi jogok”. Miután Bíróság kérdésére kiderült, hogy a közönség soraiban újságíró is van, Bíróság tájékoztatta őt, hogy hangfelvételt csak a bíróság elnökének engedélyével készíthet. Nyuszi licitál: „Én akkor sem engedem, ha a bíróság elnöke engedélyezné.” Újságíró: „Miért nem?” Nyuszi: „Csak”.

Bíróság ismerteti a rendkívüli felmondás utolsó bekezdését, amelyben Balla Péter mb. rektor, mint a rendkívüli felmondás aláírója elmeséli, hogy valójában már 2010 februárjától próbálja kirúgni a professzort, de csak szeptemberben találta meg a kiforrott szándékhoz az ürügyet. Bíróság szerint a rendkívüli felmondás ennélfogva súlyos formai hibában szenved, ugyanis Balla Péter leplezetlenül beismeri, hogy brutálisan megsértette a kötelező 15 napos szubjektív határidőt.

Bíróság ismerteti Felperes észrevételeit a felmondásra.

Nyuszi: „Nem kaptam meg Felperes észrevételeit…”

Felperes: „Ön vette át saját kezűleg, a tértivevényen kimondottan az Ön neve szerepel…”

Nyuszi: „Ja, ja, ja, az volt az észrevétel? Nem tudtam…” Zavart mormolás, talán ezt mondhatta: „ezt nem tanultam az egyetemen”. (Valóban nem ott tanulta: ezt a trükköt dr. Takács taníthatta be neki személyesen, több volt áldozat ráismert a módszerére – a szerk.)

Bíróság ezek után tisztázni szeretné, mikor került sor a Balla Péter által szeptember x-én aláírt rendkívüli felmondás közlésére. Nyuszi: „A Munka Törvénykönyve x. §-a szerint….” Bíróság: „Jelölje meg a konkrét napot.” Nyuszi: „A Munka Törvénykönyve x. §-a szerint….” Bíróság: „Nem ezt kérdeztem, hanem a napot.” Nyuszi: „A Munka Törvénykönyve x. §-a szerint….” Bíróság: „Nézze, én nem akarom kétségbe vonni a kompetenciáját, de miért nem Takács ügyvéd úr jött el személyesen?”Nyuszi: „Nem ért rá”. Bíróság: „Tehát mikor közölték felperessel a rendkívüli felmondást?” Nyuszi: „A munka törvénykönyve…” Bíróság: „Mindnyájan ismerjük a munka törvénykönyvét… A napot nevezze meg.” Nyuszi: „Vagy szeptember tizen….-én, vagy szeptember tizen…-én, vagy szeptember tizen….án, vagy szeptember tizen…én, vagy szeptemer tizen…én vagy szeptember huszon ….én” Felperes ügyvédje: „A jegyzőkönyvükön október x-e szerepel.” Nyuszi: „Ja igen, október …-én”. Bíróság: „Akkor most melyik napot tekinti alperes érvényesnek?” Nyuszi: „A munka törvénykönyve…” Bíróság: „10 perc szünetet rendelek el”.

10 perc szünet után a Bíróság a tárgyalást elnapolja május 6. péntek délelőttre, azzal a kikötéssel, hogy dr. Takács János László ne ügyvédbojtárt küldjön, hanem személyesen jelenjen meg. Továbbá beidézi Balla Pétert, hogy személyesen nyilatkozzon, mikor közölte felperessel, hogy visszamenőleges hatállyal megszüntette a munkaviszonyát.

Felhívja továbbá a felek figyelmét, hogy egyezzenek meg peren kívül. Nyuszi: „Erre nincs esély”.

Vége.

2011. május 6-án délelőtt a munkaügyi bíróság fellépteti tanúként Balla Péter lelkészt, id. Hegedűs Lóránt püspök vejét, ifj. Hegedűs Lórika és ifj. Hegedűs Lórikáné jobbikos parlamenti képviselő sógorát, aki nagy valószínűséggel hazudni fog és hamisan tanúskodni. Az igazmondásra azok után, ami a tárgyaláson elhangzott, egyszerűen nem lesz lehetősége.

A blog olvasóit meginvitáljuk dr. Takács János László és Balla Péter közös live show-jára 2011. május 6-án de. 9 órakor a Királyfürdő u. 4. első emeleti tárgyalótermébe.

A műsor nyilvános és INGYENES! - A szerk.

Kategória: Balla Péter, Károli University of the Reformed Church | Címke:: Balla Péter, dr. Takács János, mit jelent a súlyos, munkaviszonyból származó kötelességszegés?, rendkívüli felmondás betegállomány alatt, szubjektív határidő | Szerkesztés | 64 Hozzászólások »

Calvinist terminology (Kis kálvinista terminológia)

Calvinist terminology (Kis kálvinista terminológia)

Szerző anonymanalyst @ február 18, 2011

Szerző: Terminológus

Már töbször említettük, hogy Fóris Ágota találmánya a terminológia szakról elvetélt ötlet, még akkor is, ha sikerül néhány balekot rávennie erre a teljesen haszontalan és drága időpocsékolásra azzal az elképesztő ígérettel, hogy két év alatt valamennyi szakma valamennyi terminus technicusára megtanítja őket – magától értetődően a terminusokhoz tartozó szakmai ismeretekkel együtt.

Nem reménytelen és főleg nem haszontalan azonban egy másik, a református egyetemen belüli terminológiai vállalkozás, mely Balla Péter nevéhez fűződik, aki terminológiai forradalmárként valóságos református terminológiai szótárt fejlesztett ki, amellyel használati utasítással szolgál az intézményhez és saját magához. Ebből az új terminológiai szótárból válogattunk néhány példát:

1. „üzleti titok”: az egyetem valamely oktatója által elkövetett bűncselekmény, amelyről még intézményen belül is hallgatni kell, de semmi szín alatt sem szabad kivinni az intzémény falain kívülre;
2. “téves adatfeltöltés”: okirathamisítás
3. “eljárási hiba”: más egyetemről csalás miatt kirúgott bűnöző felvétele egyetemi tanári munkakörbe (forrás: 168 óra 2011. január 27-i szám, “Fantomprofesszor” c. írás)
4. „az egyetem érdeke”: 1. tágabb értelemben cinkosság, bűnpártolás, 2. szűkebb értelemben az üzleti titok szinonimája, 3. speciális református értelemben bűncselekményekre buzdítás: burkolt felhívás, hogy pl. csalással és okirathamisítással szerezzen az egyetem oktatója fokozatot, biztosítsa tudományos előmenetelét saját érdekében és az intézmény érdekében, hiszen az állami normatíva egy jelentős részét a minősített oktatók fejkvótája teszi ki; Pl. az egyetem érdekében munkálkodni: fokozatot és előmenetelt szerezni mindenáron;
5. „az egyetem jóhíre”: ez nem annyira definiálható, mint inkább szemléltethető. Ez „egyetem jó híre” nem más, mint Szabó András, Mészáros Márton és Pethő Sándor; ők testesítik meg a Károli Gáspár Református Egyetem jóhírét, mint a bűnözőképzés legsikeresebb, eleven reklámjai, azaz ők a református egyetem cégérei;
6. „a Szentírás szelleme”: ez egyáltalán nem definiálható, ez maga Balla Péter, azaz a Szentírás szelleme benne inkarnálódik; antinómia: a „Szentírás szellemével” ellentétes minden, ami nem hasonlít Balla Péterre;
7. “keresztyén erkölcsiség”: pofátlan harácsolás, szegény református testvérek kifacsarása
8. „keresőképesség”: kirúghatóság. Pl.: az „Ön keresőképes?” kérdés jelentése: „Írja alá azonnal a dr. Takács János által megfogalmazott rendes felmondás átvételét!”, amit igenlő válasz esetén egy performatív aktus kísér. Ha a válasz nemleges, akkor újabb verbális kérdés következik: „Előreláthatóan mikorra gyógyul fel / mikor lesz újból keresőképes?” Ez ennyit jelent: Meddig akar még basztatni minket?
9. “szabotázs”: betegállomány
10. “együttműködési kötelezettség elmulasztása”: 1. a betegállományban lévő beosztott nem jelenik meg a Rektori Hivatalban; 2. beosztott megtagadja az utasítást szabadságigénylő papír aláírására, mert éppen munkát végez, pl. zsinórban vizsgáztat; 3. “szabotázs” szinonimája
11. “táppénzcsaló”: beteg
12. “átszervezés”: szakember kirúgása, helyére a mi kutyánk tudatlan és tehetségtelen kölykének felvétele.
13. „rendkívüli felmondás”: rendkívül törvénytelen kirúgás (dr. Takács János László szabadalma, Balla Péter vezette be). A Munka Törvénykönyvétől eltérően ez nem a munkaviszonyból származó lényeges kötelesség súlyos megszegése esetén alkalmazandó, amit csak a munkáltató tudomására jutástól számított 15 napon belül lehet közölni, hanem keresőképtelenség alatt bármikor. Azért „rendkívüli”, mert a (rendkívüli) felmondás minden törvényben előírt formai eleme okvetlenül megsértendő. A dr. Takács János László által kifejlesztett rendkívüli felmondás kötelező alaki elemei a következők: 1. Csakis tartós betegállományban lévő, kifejezetten beteg munkavállalóval szemben alkalmazható, 2. Csakis a szubjekív, 15 napos határidőn kívüli eseményekre lehet benne hivatkozni, még jobb ha ezek az objektív, 1 éves határidőt is túllépik, és a legeslegjobb, ha mindezeken kívül még nem is igazak. 3. E-mailben közöljük. 4. Ne tartalmazzon indoklást. 5. Ne csak azonnali, hanem még inkább visszamenőleges hatályú legyen, azaz dátumozzuk vissza a felmondást 1 hónappal. Ez utóbbi előnyei: a/ végkielégítés fizetése helyett még egy hónapot vissszamenőleg le is vonhatunk a táppénzből, b/ a munkavállaló praktikusan kicsúszik a 30 napos jogorvoslati határidőből. 6. Csatoljunk hozzá minél több, kizsarolt hallgatói hamistanúvallomást, és írjuk elő a dolgozóknak munkaköri kötelességként a munkáltató melletti hamistanúzást per esetére a bíróságon.

Ha Balla Péter álnéven írott szövegeit is figyelembe vesszük, akkor további sajátos terminológiagyártás nyomaira bukkanunk. Pl.: „hamisság” = igazság, „mocskolódás” = szabad véleménynyilvánítás, „acsarkodás” = bírálat, így „acsarog” = bírálatot gyakorol.

Aki valamennyi terminust elsajátítja, terminológus mesteri (MA) oklevelet vehet át az eleven terminológiai szótártól, Balla Pétertől személyesen.

A szótár folyamatosan bővíthető, a beérkezett javaslatokat köszönjük, és várjuk a továbbiakat – a szerk.

Kategória: Balla Péter, HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címke:: a Károli "jóhíre", a Szentírás szelleme, az egyetem érdeke, üzleti titok, Balla Péter károli református egyetem, károlis botrány, keresőképesség, rendkívüli felmondás | Szerkesztés | 41 Hozzászólások »

Hypothec over the Károli (Zálogban a Károli)

Hypothec over the Károli (Zálogban a Károli)

Szerző jhnnsclvn @ február 9, 2011

A KDB bank szerepére vonatkozó információkérő felhívásunkra az alábbi levelet kaptuk.

Szerző: Áron


Azt mondják, a 3 évvel ezelőtti zsinati választási győzelem Szabó István fölött túl sokba került Bölcskei Gusztávnak, és azóta végképp és reménytelenül eladósodott. De már korábban is voltak adósságai, mert kezdettől nem jött ki a pénzből. Az elmúlt 8 évben a szűkös egyházi költségvetést a KDB bankhitelből pótoltatta ki, de nem tudta a koreai banknak a kölcsönt visszafizetni, és ezért zálogba adta az egész Károlit a Kovács-fivéreknek. Nem véletlen, hogy a szakmailag nímand zugügyvédet, Kovács Barnabást, akinek még egy nyomorult PhD-ja sincs, és ezért még a Wekerle Főiskoláról is kivágták, kvázi-dékánként professzorok, habilitált docensek nyakába ültette. Parancsra tette. Ez még az előző dékánasszonynak is sok volt, aki nemcsak lemondott a dékánságról, hanem Győrig menekült a Kovácsok elől, hátrahagyva túszul egykori helyettesét, D.P-t.

Azt is rebesgetik, hogy OV , bár szeretné, nem tudja leváltani Bölcskeit, ezért azzal próbálkozik, hogy pénzügyileg lehetetlenné tegye. Mindenestere egy fillérrel sem adott több pénzt a püspöknek, mint az előző, szoclib kormányzat, ami miatt Bölcskei tajtékzik a dühtől..

A költségvetési hurok most már szorul. Egyre többen jelentkeznek át máshová. Kovács Barnabás a szó szoros értelmében besz@rt az ÁJK-s diáklázadástól , és azt találta ki, hogy 10 évre visszamenőleg leellenőrzi a tandíjbefizetéseket, és aki nem fizetett tandíjat, azt utólag bepereli. A felhívást közzétevő ÁJK-s oktatói közösséget pedig azzal fenyegette meg Kovács Barnabás, hogy mindenkit valagbarúg.

Most már annyira gáz a helyzet, hogy sokan el sem tudják képzelni, ez Bölcskei műve lehet. Azt mondják, Bölcskei magától nem képes ennyi mocsokságra, valaki kényszeríti rá.

Lehet, hogy az alkoholtól elbutult Bölcskei is olyan báb Kovács Barnabás és Kovács Levente kezében, mint az alapból értelmi fogyatékos Balla Péter?

Károlis oktatók, hallgatók! Ti már rég nem rendelkeztek önmagatokkal – egy koreai bank magántulajdonát képezitek. Elzálogosítottak benneteket.

Ezt jó, ha tudjátok, mielőtt utaltattok a „Károli” nicknéven rejtőzködő KDB számlájára.

Kategória: Balla Péter, HungarianCalvinistChurch, Károli Egyetem ÁJK, Károli University of the Reformed Church | Címke:: Balla Péter, Bölcskei Gusztáv, hitel, Károli Egyetem, KDB, Kovács Barnabás, Kovács Levente, Kovács Zsolt Csaba, zálog | Szerkesztés | 73 Hozzászólások »

Extra Károliam non est vita, si est vita, non est ita?

Extra Károliam non est vita, si est vita, non est ita?

Szerző jhnnsclvn @ február 12, 2011

Most kaptuk “Kisjogász” nicknevű bloggerünktől ezt az “Elbocsátó szép üzenetet” azzal a kéréssel, hogy tegyük közzé okulásul a többi jogászhallgató számára. Hátha még nem késő nekik sem. – A szerk.



Szerző: Kisjogász

Nagyon rövid bejelentenivalóm van: NEM VAGYOK TÖBBÉ KÁROLIS.

Sokáig azt hittem, nincs élet a Károlin kívül. De van. Igazán csak azon kívül van. A Károlin, nagyon enyhén szólva, nincs élet. Széthullóban van. Rohad. Messziről bűzlik. Dögszagot áraszt. Már az ország minden zugában érezni. Nehéz lerázni magunkról, hogy ne érezzék meg rajtunk. Mert akkor végünk.

Bár itt már csak egy félévem lett volna hátra, mégis úgy döntöttem: ELÉG! Nem iratkozom be erre az úgynevezett jogi karra, amelynek sem egyetemhez, sem oktatáshoz, sem semmilyen képzéshez nincs köze, legkevésbé a jogihoz. Itt legfeljebb arra tanítanak meg, hogyan harácsoljunk, hogyan húzzuk ki becsületes emberek zsebéből becstelen módszerekkel és eszközökkel a pénzt. Ezt tényleg megtanítják, de a saját kárunkon, mert először a mi zsebünkből énekelik ki a lóvét. Mi vagyunk a primer victimek.

Predinek igaza van. Máthé Gábor idején az ÁJK a fénykorát élte. És az elődök is nagy nevek voltak. Az első, alapító dékán, majd a nemrég elhunyt akadémikus. Amikor itt kezdtem, még jó volt Károlisnak lenni. Büszke voltam rá. De úgy két évvel ezelőtt kezdődött a romlás, tulajdonképpen nem is itt, hanem a Bölcsészkaron, ahol Szabó András Hansági Ágnessel és Györgyiné Koncz Judittal mindenkit megpuccsoltak, és nemcsak a kart, hanem az egész egyetemet romlásba döntötték.

A jogászok akkor még sehol se voltak. Ezt mutatja Domokos Andrea esete, aki 2009 nyarán a barátnőmtől és másoktól segített elvenni a PhD-ösztöndíjat Hansági csókosai javára. Sokáig haragudtam Domokos Andreára, míg Predi meg nem értette velem, hogy nem ő volt a fő felelős. Még az is lehet, hogy az ösztöndíjak elosztását megtámadó hallgatói panaszokat nem szavazta le, hanem csak tartózkodott. Egy darabig nem állt ellen, ő is beállt a sorba, sőt, elfoglalta a kitűnő Kapa Mátyás helyét. De Domokos Andrea emberi nagyságát mutatja, hogy a végtelenségig ő sem tudott nyelni. Ezt a bugris paraszt Kovács Barnabást, ez a szakmai nímandot, akinél minden egyes joghallgató többet tud a jogról, már ő se nyelte le. Fölállt és elment. Előbb a dékáni székből, aztán az egyetemről. Nem úgy, mint azok, akiknek a gyomruk felfordul a Kovácsoktól és Balla Pétertől, mégis maradnak. Testüket-lelküket eladták a zséért.

Tóth Károly, Lőrincz Lajos, Máthé Gábor után a dékáni talárt egy ostoba, agresszív, basáskodó, minden tudományos teljesítmény és fokozat nélküli bunkó birtokolja, „Bunkó Barnaby” – ahogy az egyik blogoló nickneve tömören összefoglalja a jelenséget – , aki csicskáztatja a professzorokat, docenseket, adjunktusokat, és akit mindenki egyöntetűen utál, megvet, lenéz, a háta mögött gúnyol.

Ha maradnék, azt kockáztatnám, hogy kezet kell fognom ezzel a feudális bunkóval, továbbá az idióta, az elviselhetetlenségig képmutató Balla Péterrel, és a fennhéjázó ostoba liba Sepsivel, aki azt hiszi, hogy talárban dékánnak néz ki, pedig csak parasztmenyecskéből kikupálódott olcsó hostessnek. Békési Sándorral , a HTK dékánjával eddig nem volt semmi bajom, a felsorolt három személyhez képest egy jó arc, de aztán belegondoltam a Pethő-ügybe. Békési Pethő főnöke, ő a Teológia dékánja és eltűri a csaló Pethőt… NEM. Vele se akarok kezet fogni.

Idén, január 22-én ott voltam a fasri templomban a diplomaosztón. Ebben a pillanatban határoztam el, hogy húzok innen, amit már jó ideje fontolgattam, de ez adta a döntő lökést. Nézzétek meg jól ezt a képet, és megértitek, hogy miért:

A talárba bújt Drakula, Bugris Barnaby és Paraszt-Hostess

Sajnálom ezt a lányt, hogy kezet kellett fognia ilyen szubhumán lényekkel, mint a képen látható 3 taláros: Balla Péter, Kovács Barnabás, Sepsi Enikő. Én erre egyszerűen nem vagyok hajlandó. Sőt, képtelen lennék rá. Még kesztyűben sem.

A döntésemnek persze nemcsak zsigeri oka van, hanem racionális is. Mihez kezdek egy olyan diplomával, amire ez az intézmény nyomja rá a pecsétet? Mindenki tudja, hogy ezt pénzért osztogatják, hogy tudás nincs mögötte. (Az intézmény még nagy önmérsékletet tanúsított, amikor a többségnek „ritét” adott. Valójában a rite a Károlin a 00 megfelelője: 0 tudás, 0 erkölcs.) Mindenki ismeri az itteni történeteket, a botrányokat. Ezért nem akarom, hogy akárcsak szagról megérezzék, honnan jövök. A én diplomámon ne legyen nyoma a Károli bűzének. Az indexemet pedig nem mutogatom senkinek. Sőt, ha végeztem, elégetem.

Tanúsíthatom, hogy akik akkor és ott megkapták az oklevelet, nem voltak boldogok. „Kinn csak mosolygó arcokat lehetett látni” – írta Ádám Tamás, az „Újpest” lap újságírója. Kint igen de bent nem:

Gyászhoszárok lila maszlaggal

A hallgatók vegyes érzésekkel vették át a diplomát. Az arcokon nyoma sincs örömnek vagy büszkeségnek. Inkább csak zavarnak és szomorúságnak. Pedig ezek a hallgatók tanulmányaik kezdetén még kaptak is valamit a jogi ismeretekből. És ugyanúgy átélték a veszteséget, mint én és még jóhéhány társam. Az arcokon gyász van.

Van mit gyászolni. Egy valaha jó egyetemet, amit ostobaságból, kapzsiságból, önző érdekből egyesek tönkretettek. Meg lehet nevezni a felelősöket. Többükről közülük (Szabó András, Györgyiné Koncz Judit, Hansági Ágnes) már levették a talárt. De a főbűnösről, Balla Péterről még nem. Sőt, ő még a szószékre is felment benne:

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/02/08/without-credit-and-credo-hitelvesztes-a-karolin/

A következő képen a Károli sírásói láthatók. A szerencsétlen, véletlenül kompromittált zászlóvivők mögött ott van Balla Péter, és egymás mellett a két oszlopban Sepsi Enikő és Kovács Barnabás. Békési Sándor kissé leszakadva tőlük – ami érthető:

A Károli sírásói

Nekem sikerült leráznom magamról ezt a koloncot. De nem ígérem, hogy ez másnak is ugyanígy sikerülni fog. Tömegével az enyém nem járható út, ahogy erre Predator is figyelmeztetett a hozzászólásában. Ezért nem is írom meg, hogy hova vettek át – szóródjatok szét az ország 7 jogi kara között, ha követni akarjátok a példámat. ( Azért sem írom meg, mert Barnaby és Balla utánam küldenék a kopóikat. Ők ugyanis sötét középkori szokás szerint vitatják a szabad költözködés jogát.) Az én indexemben még voltak nagy nevek, és jó jegyek, amit elfogadtak. Fél év alatt nem fogok ugyan végezni, de egy-másfél év múlva ez lehetséges. Nem kell elölről kezdenem. Belátható időn belül igazi jogász leszek, igazi diplomával. Olyannal, amit nem kell szégyellnem, olyannal, amivel magabiztosan nyithatok be bármilyen munkahelyre.

Agyő Károli. Igyekszem ezt a lidércálmot minél előbb elfelejteni.

Kategória: Balla Péter, Károli Egyetem ÁJK, Károli University of the Reformed Church | Címke:: Balla Péter, Györgyiné Koncz Judit (Bettyke), Kovács Barnabás, Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes, Sepsi Enikő, Szabó András | Szerkesztés | 54 Hozzászólások »

The lowest quality at the highest price (Bóvlit méregdrágán – ez a Károli)

The lowest quality at the highest price (Bóvlit méregdrágán – ez a Károli)

Szerző jhnnsclvn @ február 13, 2011

Az utóbbi napokban özönlenek az írások az ÁJK hallgatóitól és oktatóitól, többnyire hozzászólások formájában. Majdnem egyszerre kaptunk két kiváló posztot is. Röviddel Kisjogász megrázó bejelentése után érkezett Református Lelkiismeret statisztikai elemzése, amelynek üzenete nem kevésbé fontos, sőt, tekintettel Balla Péter és Kovács Barnabás erőszakos pénzbeszedő kampányára, rendkívül sürgős. Így a szokásosnál kevesebb időt hagyva a két poszt között, ezt is azonnal közöljük. Hátha meg tudjuk előzni szegény naiv református családok további gátlástalan kifosztását. – A szerk.



Szerző: Református Lelkiismeret

A legalacsonyabb színvonalú oktatás – a legmagasabb áron: ez a Károli jogi kara

Ezekben a napokban sokan latolgatják, hogy melyik felsőoktatási intézménybe jelentkezzenek, a Károli joghallgatói pedig arról gondolkodnak, hogy melyik jogi karra jelentkezzenek át. A hallgatók nyilvánvalóan a legalacsonyabb áron a legmagasabb szolgáltatást nyújtó egyetemet fogják választani. Hogy a Károli jogi karán milyen színvonalú jogi oktatás folyik Kovács Barnabás törvénytelen dékánsága alatt, arról már sokszor lehetett olvasni. Hogy az oktatók megfélemlítése, a professzorok kirúgása, a hallgatók manipulálása midennapos jelenségek a Károlin, azt is mindenki tudja.

De hogy mennyit is kell fizetni ezért a „szolgáltatásért”, arról nemigen volt szó. Nézzük tehát a tényeket, az idei Felvételi tájékoztató alapján:

Levelező, Fin. forma: Költségtérítéses

1. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 210000 Ft
2. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 185000 Ft
3. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 175000 Ft
4. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 165000 Ft
5. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 145000 Ft
6. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 140000 Ft
7. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 138000 Ft
8. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 135000 Ft

Nappali, Fin. forma: Költségtérítéses

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 230000 Ft
2. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 220000 Ft
3. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 210000 Ft
4. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 168000 Ft
5. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 165000 Ft
6. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 165000 Ft
7. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 160000 Ft
8. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Költségtérítés (félévente): 145000 Ft

A Károli jogi kara a legdrágább a jogi karok közül. A levelező tagozaton első helyezett, mert a Károlin kérik a levelezős joghallgatóktól a legtöbb tandíjat Magyarországon. Nincs még egy olyan jogi kar, amely ennél többet kérne. Nagyságrendekkel magasabb, mint az összes többié, akár a drágasági lista második helyén álló ELTÉé, az olcsó és kitűnő Debrecenről nem is beszélve. A nappali tagozaton szintén előkelő helyet foglal el a Károli, amely szinte holtversenyben van a nála sokkal színvonalasabb ELTÉ-vel és a Pázmánnyal. Az államilag finanszírozott képzésről levelező hallgatók ne is álmodozzanak, mert a Károlin nincs államilag finanszírozott levelezős képzésre felvétel (1.évf.-ra), és a nappali tagozaton is csak kb. 20 hely van. A hallgatók túlnyomó többsége költségtérítést fizet, éspedig nem is keveset. A Károli egy olyan pénzbeszedő automata, amely igencsak kétséges, hogy egyáltalán kidobja a végén az igencsak drágán árult diplomát. Itt kaphatsz a lehető legtöbb pénzért a lehető legkevesebbet.

A demokráciában nem egyedülálló, hogy átverik az embereket. Globex Holding, Pilisinvest és még sorolhatnánk a piramisjátékok sorozatát, ahol magukat úriembernek kiadó bűnözők az állami hatóságok tétlen szemlélődése mellett sok százezer embert fosztottak ki. Hogy a Károlin is így lesz-e? Ennyire átverik majd itt is a hallgatókat?

Az biztos, hogy a kar korábbi dékánja, Domokos Andrea alig 8 hónapnyi dékánkodás után a győri Széchényi István Egyetemre távozott, noha korábban még habzó szájjal győzködte a hallgatókat nyilvános hallgatói fórumokon (többek között Balla Péter társaságában) arról, hogy mennyire érdemes ide fizetni a tandíjat. Ennyire kétszínű vezetése lenne a Károlinak? Ennyire átvernék a hallgatókat? Egy biztos: Amikor kiderül majd az igazság Kovács Barnabásról és Balla Péterről, akkor már késő lesz a pénzünk után futni, ők nem fogják visszafizetni.

Református Lelkiismeret

Kategória: Károli Egyetem ÁJK, Károli University of the Reformed Church | Címke:: Balla Péter, Kovács Barnabás | Szerkesztés | 38 Hozzászólások »